
Lezuhant egy katonai helikopter a Szeben megyei Almakerék (Mălâncrav) közelében pénteken, a fedélzetén lévő katonák közül többen meghaltak.
2014. november 21., 13:312014. november 21., 13:31
Mircea Dușa védelmi miniszter a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, az első információk szerint a fedélzeten tíz katona tartózkodott, és csak ketten élték túl a balesetet. A sérültekért mentőhelikopter indult a térségbe.
A sérültek egyikét mentőhelikopter vitte a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba. A túlélők súlyosan megégtek – számolt be az MTI.
Az IAR 330 Puma típusú helikopter az aranyosgyéresi katonai támaszpontról szállított katonákat Nagysinkre (Cincu) egy hadgyakorlatra.
A baleset egy erdős, nehezen megközelíthető térségben, rossz látási körülmények között történt. Egyes szemtanúk szerint a helikopter már a levegőben kigyulladt, és a pilótának az utolsó pillanatokban sikerült kivezetnie az égő helikoptert a lakott térségből.
A helyszínre indult Gabriel Oprea belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes és Mircea Dușa védelmi miniszter. A védelmi tárca tájékoztatása szerint a baleset körülményeit – szakértők bevonásával – a katonai ügyészség vizsgálja ki.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!