
Tíz ember vesztette életét, hárman pedig súlyosan megsebesültek hétfőn a Konstanca megyei Tuzla repülőterén, miután közvetlenül a felszállás után lezuhant és kigyulladt egy gyakorló repülőgép.
2010. július 06., 12:212010. július 06., 12:21
2010. július 06., 13:262010. július 06., 13:26
Egy Antonov 2 (AN-2) típusú kisgépről van szó, amelyet ejtőernyős katonák kiképzésére használnak. A tragédia pillanatában a fedélzeten a személyzet három tagja és tíz ejtőernyős katona tartózkodott. Miután a repülő a földhöz csapódott, három ember még ki tudott ugrani, de súlyos gerinc- és végtagtöréseket, illetve égési sérüléseket szenvedtek. Egy korábbi jelentés arról számolt be, hogy a gép fedélzetén 11 ember tartózkodott, és nyolc lehet a halálos áldozatok száma.
Nyolc mentőkocsi és számos tűzoltóautó érkezett azonnal a helyszínre, a sebesülteket a helikopteres mentőszolgálat (SMURD) szállította Bukarestbe. A többiek bennégtek a gép belsejében. A baleset oka egyelőre ismeretlen, a vizsgálatot ezután kezdik el. A védelmi minisztérium kötelékébe tartozó, régi típusú – az ötvenes években gyártott – repülőt a szakértők rendkívül biztonságosnak tartják, ezért nem annyira műszaki, mint inkább emberi hibára gyanakszanak.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!