Lezárult a tárgyalás a Mikó-perben

Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás hétfőn a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben a ploieşti-i táblabíróságon.

Bíró Blanka

2014. november 24., 21:282014. november 24., 21:28

Eugen Iordăchescu, a vádlottak egyik ügyvédje a Krónikának elmondta, leghamarabb kedden jogerős ítéletet hirdet a bíróság, de az is elképzelhető, hogy elhalasztják az ítélethirdetést. Az ügyvéd szerint kedden már többet fognak tudni az ügy kimeneteléről.

Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvédje az MTI-nek elmondta, hogy a jogerős ítéletet vélhetően nem fogják a tárgyalóteremben kihirdetni, azt a bíróság honlapján teszi majd közzé az ügyben eljáró kéttagú bírói tanács, akár már hétfő este.

A táblabíróság szóvivője ugyanakkor az MTI érdekélődésére hétfő este kijelentette, hogy szerdán várható az ügyben jogerős ítélet.

Jogerős ítéletre számított Marosán Tamás, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott jogtanácsosa is, aki a napokban Ne hagyjuk az igazságot a feledés homályába merülni! címmel nyílt levelet tett közzé.

Marosán több pontban is cáfolja a vádiratot és az alapfokú bírósági határozatot, bebizonyítva, hogy a bizottság illetékes volt az ingatlant visszaszolgáltatni. Ugyanakkor felsorolja azokat a dokumentumokat és bírósági döntéseket, amelyek igazolják, hogy a kollégium tulajdonosa a református egyház volt.

Marosán levelében arra is kitér, hogy a vádirat arra hivatkozik, hogy a kollégium közadakozásból, illetve városi és állami segélyből épült, tehát az államosítás előtti tulajdonosa a székely nép, vagyis az állam volt.

„A múltban is és jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve városi vagy községi, illetve állami segélyből épül fel, s mégis annak jog szerinti tulajdonosa az illető egyház – erre a legfrissebb példa a Catedrala Mântuirii Neamului, amelynek egyedüli tulajdonosa az ortodox egyház, s nem a román nép, vagy az állam! Amennyiben az iskola a székely nép – ilyen jogi személy nem létezik! –, tehát a román állam tulajdona lett volna, mi értelme lett volna azt államosítani???” – fogalmaz levelében Marosán.

A visszaszolgáltatási folyamatban civilként részt vevő nyugalmazott egyházi jogtanácsos ügye egyébként elévült, de még ezt sem mondta ki a táblabíróság.

Mint ismeretes, alapfokon a buzăui bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását, Marosán Tamásra és Markó Attilára 3 év letöltendő, míg Silviu Climre 3 év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki. Markó Attila képviselővé választásával az ügy a legfelsőbb bíróságra került. A vádlottak fellebbezése nyomán ez tavaly októberben megállapította: a ploieşti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés