
Az egyiptomiak hatalmas utcabálokon tánccal, énekkel, ujjongással, zászlólengetéssel és tűzijátékkal ünnepelték péntek este és éjjel az egész országban a „fáraó” feletti győzelmet, miután Hoszni Mubarak elnök lemondott, és átadta a hatalmat a hadseregnek. Ünnepel az amerikai egyiptomiak közössége is. Az emberek örömükben sírtak, nevettek, ugráltak, a földet csókolták, vállukra vették a katonákat, miután a hírcsatornákon eljutott hozzájuk a hír. A hadsereg szombaton Kairóban megkezdte az útakadályok és a szögesdrótkerítések elbontását a Hoszni Mubarak elnök hatalmát megdöntő népfelkelés központjának tekintett Tahrír téren – tudósít az MTI.
2011. február 12., 13:362011. február 12., 13:36
A rend helyreállítása jegyében felszámolták a tér északi bejáratánál, az Egyiptomi Múzeumnál létesített ellenőrzőpontot. Elszállították a kormányt támogató és ellenző erők összecsapásaiban kiégett járműveket is. A „takarításban” civilek is segédkeztek. Az utakat lezáró harckocsik ugyancsak elhagyták helyüket, a téren ugyanakkor reggelre még maradt néhány ezer, Hoszni Mubarak elnök távozását ünneplő ember. Egyes, az utakat lezáró harckocsik elhagyták korábbi helyüket, más katonai járművek azonban ottmaradtak a téren, de már nem akadályozzák a közlekedést.
A tiltakozók oldalt készülnek nyitni a Facebook közösségi portálon, hogy kapcsolatban maradjanak. Ígérik: minden január 25-én eljönnek a térre megemlékezni a népfelkelés kezdetéről.
Éjszaka idegenek spontán összeölelkeztek az utcán.„Olyat tettünk, amire nincs példa az elmúlt 7000 évben: megdöntöttük a fáraó hatalmát. Egyiptom szabad, és soha nem lesz az, ami volt, mert nem engedjük” – jelentette ki a kairói Tahrír téren egy 51 éves ács. Az éjszakába nyúló népünnepélyen a társadalom minden csoportja – muzulmánok, keresztények, liberálisok és iszlamisták – részt vettek. A két hete elkezdődött tüntetések egységbe forrasztották az embereket, akiknek a szívében már régóta halmozódtak a rendszerrel szembeni ellenérzések. „Az egyiptomiak visszaszerezték méltóságukat, most már büszkék a hazájukra. Hihetetlen!” – mondta egy 32 éves pszichológus, azon milliók egyike, aki eddig nem ismert más elnököt, mint Mubarakot.
Az ünneplés hullámai tovaterjedtek a Földközi-tengeren, majd keresztül az Atlanti-óceánon, és elérték Amerika partjait. Ünnepel az Egyesült Államok egyiptomi közössége is. Az amerikai népszámlálási intézet 2009-es felmérése szerint mintegy 200 ezren vallják magukat az arab országból valónak a népek olvasztótégelyében. A legnagyobb ottani közösség tagjai az egyiptomi ENSZ-misszió közelében lévő mecseteknél gyűltek össze péntek este Manhattanben, valamint „kulturális fővárosukban”, New York City Queens nevű kerületében.
A washingtoni kormány adatai szerint New Yorkban és környékén körülbelül 60 ezer egyiptomi él. A közösség tagjai viszont úgy becsülik, hogy legalább kétszer ennyien vannak. „Szabadabbnak érzem magam, mint bármikor életemben, pedig 10 ezer mérföldre vagyok a hazámtól” – jelentette ki egy 47 éves férfi New York egyik legnagyobb mecsete előtt. Mint mondta, még Amerikában is érezte a Mubarak-rezsim elnyomását és félelmetességét. „De a diktatúrának vége” – tette hozzá.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!