
Fotó: Biró István
Az állásába került Ioan Rus közlekedési miniszternek, hogy szerdán este úgy fogalmazott: a külföldön dolgozó románok otthon maradt gyermekéből csavargó, a feleségükből pedig utcalány lesz.
2015. június 11., 17:572015. június 11., 17:57
A kijelentés nyomán támadt felháborodás nyomán – az ellenzéki pártok egyöntetűen a miniszter lemondását követelték – Victor Ponta miniszterelnök berendelte a kormánypalotába, majd maga a miniszterelnök tudatta közösségi oldalán, hogy a miniszter benyújtotta lemondását, amit ő el is fogadott. Az új miniszter személyéről jövő héten egyeztetnek a koalíción belül.
Ioan Rus szerdán este a külföldön élő románok szavazati joga miatt benyújtott bizalmatlansági indítvány kapcsán nyilatkozott a Digi 24 hírtelevíziónak.
„Jelenleg mintegy hárommillió román dolgozik Nyugaton. Ebből mintegy egymillióan vasbetonöntéssel foglalkoznak. Építkezéseken, autópálya-építéseken dolgoznak Európa-szerte. Talán 1500 eurós fizetésük lehet. Nagyon egyenes leszek: ezért a pénzért otthon a gyerek csavargó lesz, az asszony pedig kurva” – fogalmazott Rus.
A miniszter az egyre erőteljesebb felháborodás nyomán csütörtökön már bocsánatot kért a szavaiért, mondván: senkit sem akart megbántani, csak „rá akart mutatni egy súlyos helyzetre.” Közleményében rámutatott: nem sértő, sőt inkább együttérző megnyilatkozásában csupán a családok széthullására akarta felhívni a figyelmet, arra, hogy számos gyereket bíztak nagyszüleik vagy egyéb családtagjaik gondjaira külföldön munkát vállaló szüleik.
Egyúttal üzenni is kívánt a külföldön dolgozóknak, hogy a közeljövőben az országban is munkához juthatnak, mivel „Romániának szüksége lesz a munkaerőre az építkezések terén, miután beindultak a közlekedési mestertervben foglalt infrastruktúrafejlesztési projektek”. Hozzátette, ha szükséges, felajánlja a lemondását a miniszterelnöknek. Ez végül a délután folyamán meg is történt.
Az 1955-ben a Kolozs megyei Alőrön született, gépészmérnöki végzettségű Rus 2000 és 2004 között, illetve 2012-ben a belügyminisztérium élén állt, majd 2014 júniusában, Dan Şova lemondását követően közlekedési miniszterré nevezték ki.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!