
Az időjárás javulását jelzik előre a meteorológusok csütörtökre és péntekre, igaz, hogy az éjszakák hidegebbek lesznek, a csapadék viszont az ország legnagyobb részén megszűnik.
2014. december 10., 21:342014. december 10., 21:34
Csütörtökön még helyenként lehet esőre, havas esőre számítani, főként az ország északnyugati vidékein. Máshol az ég ugyan felhős marad, de csapadékra csak elszórtan lehet számítani.
Ugyanakkor a szélfúvás is gyenge, illetve mérsékelt lesz, széllökések csak hegyvidéken várhatóak. Helyenként viszont a reggeli órákban köd képződhet. A nappali csúcshőmérséklet 1 és 8 Celsius-fok között alakul, éjszaka pedig –5 fokig süllyedhet a hőmérők higanyszála.
Pénteken már többnyire szép idő lesz változó égbolttal, felhős időre főként Máramarosban és a Keleti-Kárpátokban számíthatunk, ahol havazás is előfordulhat. Ködre pénteken is lehet számítani. A szélfúvás továbbra is gyenge vagy mérsékelt marad, miközben a 0-10 fokos nappali csúcshőmérséklet után éjszaka akár –13 Celsius-fokot is mérhetünk.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!