
Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Kiterjesztette az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a pénteken kiadott másodfokú – narancssárga jelzésű –, esőre és erős szélfúvásra vonatkozó riasztását, amely így 35 megyét érint teljes egészében vagy részben vasárnap reggelig.
2020. szeptember 26., 13:062020. szeptember 26., 13:06
2020. szeptember 26., 13:162020. szeptember 26., 13:16
A meteorológusok szerint szeptember 26-án, szombaton 11 órától szeptember 27-én hajnali 3 óráig a hegyvidéken, illetve Máramarosban, Erdélyben és helyenként Moldvában nagy esőzésekre, illetve időszakonként szélviharokra, jégesőre és gyakori villámlásokra kell számítani. A csapadék mennyisége meghaladja az 50–60 litert négyzetméterenként, illetve elszigetelten a 70–90 litert is.
A szél országszerte fokozatosan megerősödik, a széllökések elérik a 45–60 kilométeres sebességet óránként, a magas hegyvidéken pedig meghaladhatják a 100–110 kilométer/órás sebességet is. A meteorológusok az idő lehűlésére is figyelmeztetnek: szombaton főként a nyugati országrészben, vasárnap pedig az egész országban – írja az Agerpres hírügynökség.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.
Péntek nulla órától kétnapos tűzszünetet hirdetett ki az orosz védelmi minisztérium csütörtök este, megismételve a figyelmeztetést is, hogy a moszkvai győzelem napi ünnepség elleni esetleges támadásra Kijev elleni tömeges csapással fog válaszolni.
Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, médiavállalkozó, a CNN hírtelevízió alapítója – jelentette be a Turner Enterprises szerdán.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
szóljon hozzá!