
A Negoj-csúcs a távolból. Itt vesztette életét Török Zsolt
Fotó: Wikipédia
Lehozták a hegyről vasárnapra virradóra a Fogarasi-havasokban elhunyt Török Zsolt alpinista holttestét – közölte a Szeben megyei hegyimentő-szolgálat vezetője, Adrian David.
2019. augusztus 18., 10:202019. augusztus 18., 10:20
Mivel a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt szombat este a helikopter nem tudott leszállni a Negoj-csúcs környékén, ahol a hegymászó holttestét megtalálták, végül a hegyimentők hozták le a hegyről. Az akció éjszaka 1 óra körül ért véget. Az alpinista holttestét a nagyszebeni igazságügyi orvostani intézethez szállították – magyarázta David az Agerpres tudósítása szerint.

Megtalálták a híres aradi hegymászó, Török Zsolt holttestét a hegyimentők. Az alpinista 2000 méter felett eshetett le egy szikláról.
Török Zsolt az egyik legismertebb romániai hegymászó volt. Eltűnését felesége jelentette szombat reggel, majd több órán át keresték a Salvamont Argeş és Szeben megyei munkatársai, csendőrök és a belügyminisztérium egyik helikopterének segítségével. Végül a Negoj-csúcs közelében találták meg a holttestét, vélhetően lezuhant egy szikláról.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.