
Szakszerűnek tűnő programok alapján vitték csődbe Romániát, szegényítették le Erdélyt és Székelyföldet. Eddig mintha fordítva ültünk volna a lovon, valakik valahol eldöntötték, hogy merre van az előre, mi pedig tehetetlenül igazodtunk hozzájuk, mintegy sodródtunk az árral – mondja egyebek mellett Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke a vele készített interjúban.
2012. június 01., 13:482012. június 01., 13:48
– Püspök úr, kortesútján lassan bejárta lassan egész Erdélyt. Melyek a tapasztalatai?
– Vegyes érzések töltenek el. Egyfelől vannak vidékek, ahol félnek az emberek. A diktatúra után huszonkét esztendővel ott tartunk, hogy saját magyar elöljáróink fenyegetik, zsarolják és vezetik félre nemzettársainkat: magyar a magyart. Ezek után mindenkinek azt üzenem: legyünk bátrak! Ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Nem azért küzdöttük le 1989-ben a kommunista diktatúrát, hogy a XXI. században a gyermekeink félelemben éljenek. Az előbbivel ellentétben viszont a lakossági fórumok, utcai találkozók során az emberek arcán ott látom a reményt. Az Erdélyi Magyar Néppárt valami olyasmibe fogott, amire a régi politika sohasem volt képes: valóban velük beszélgetve és véleményüket meghallgatva alakítottuk ki a helyi programjainkat. Ennek köszönhetően egészen egyszerűen magukénak érzik feladattérképeinket. Egyenrangú félként szólítottuk meg őket, mivel mi a magyarságot nem tekintjük sima „pecsételőgépnek\", és úgy tűnik, ez felszabadító erővel hat reájuk.
– Engedje meg, hogy eziránt enyhe kételyemet fejezzem ki: kialakulhat ilyenképpen szakszerű program?
– Szakszerűnek tűnő programok alapján vitték csődbe Romániát, szegényítették le Erdélyt és Székelyföldet. Eddig mintha fordítva ültünk volna a lovon, valakik valahol eldöntötték, hogy merre van az előre, mi pedig tehetetlenül igazodtunk hozzájuk, mintegy sodródtunk az árral. Egyébként is, önmagában egy program csak „holt betű\", ha nincsenek mögötte olyan emberek, akik kellő lelkesedéssel, akarattal és tenniakarással meg is valósítják azt. Az Erdélyi Magyar Néppártban nagyon sok tennivágyó fiatallal találkoztam – mondhatni, magam is visszafiatalodom a körükben. Ám mindez nem azt jelenti, hogy ne volna szükség szaktudásra! Épp ellenkezőleg! Ezért aztán – az EMNT által alapított Bálványos Intézet keretében – létrehoztuk az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, ahol erdélyi, anyaországi és távlatilag európai szakemberek biztosítanak hasznosítható tudást az önkormányzati, majd parlamenti képviselőinknek. Mindezek összetartó célok, hogy ne építsünk párhuzamos világokat. Sajnos, mára a nagypolitika eltávolodott az emberek világától, önmagával van elfoglalva, nem az emberek problémáival. Az Erdélyi Magyar Néppárt semmiképpen nem akarna erre az útra tévedni.
– Az elmúlt hetekben, hónapokban sokat hallottunk a Mikó Imre-tervről...
Látja, erre különösképpen büszkék lehetünk. Két évtized alatt senkinek sem jutott eszébe – sem Bukarestben, sem máshol –, hogy egy egész Erdélynek szóló, önálló magyar gazdaságfejlesztési stratégiát készítsen. Mi ezt erdélyi és anyaországi barátaink segítségével letettük az asztalra. Pontosan felmértük, milyen erőforrásaink, milyen kitörési pontjaink, milyen lehetőségeink vannak, es hogy ezek összehangolt és érdemi kihasználásához milyen eszközökre van szükségünk. A Mikó Imre Terv létrehozását az az – egyébként nem új keletű – felismerés alapozta meg, hogy autonómiát erős gazdasági alapok nélkül nem lehetséges építeni. Túlságosan kiszolgáltatottak vagyunk Bukarestnek, a központosított hatalom elszívja erőforrásainkat, energiáinkat, és nagyon könnyen „büntethet\" bennünket, ráadásul különösképpen mégcsak meg sem kell indokolnia lépéseit. Ez Románia! – Látjuk, tapasztaljuk. Éppen ezért elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy végre a saját lábunkra álljunk, fogjuk meg a munka végét, és vegyük saját kezünkbe sorsunk irányítását. Ebben a törekvésünkben Magyarország is a segítségünkre van. Már megnyitottunk két külkereskedelmi irodát Kolozsváron és Nagyváradon, jövő héten pedig ugyanezt tesszük Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön. Hogyha egy parafrázissal élhetnék: kis lépés ez a Magyar Kormány számára, nagy lépés viszont az egész nemzet életében. A könnyített honosítással együtt gazdaságilag is egységesülnie kell a nemzetnek. Nekünk, magyaroknak, hogyha senki másra sem, de egymásra föltétlenül számítanunk kell.
– Az Erdélyi Magyar Néppárt „új egységet\" akar, mondják. Mit értenek ezen?
– Félmillió sorstársunk marad távol a közügyektől! Legalábbis ezt mutatják az elmúlt évtizedek választási adatsorai, a kezdeti egymillióból mára már csak négyszázezren mennek el szavazni. A régi politika – amelynek egyik legfőbb jellemzője, hogy az emberek feje fölött döntött – eltávolította az erdélyi magyarokat a közélettől. Ezt nem maradhat így. Másfelől közelítve viszont a történelmi egyházaink kebelében, a civil társadalom közösségében az idők során olyan óriási tapasztalat és bölcsesség halmozódott fel, hogy ennek a köz javára való hasznosítása több mint lehetőség: szükségszerűség es erkölcsi kötelezettség. Ehhez az kell, hogy egyenrangú felekként, vállt vállnak vetve álljunk egymás mellé. Meg kell becsülnünk ezt a tudást. Nem utolsó sorban pedig: a pártoknak is egy irányba kell húzniuk a szekeret. Ez korparancs. Aki ezt nem látja, vagy pártos érdekből nem akarja látni, vagy éppenséggel fölösleges erődemonstrációkkal más magyar pártok megszüntetésére tesz kísérletet, az hibát követ el. Mert minden politikai közösség szamara egyetlen kiindulópontnak kell lennie, ez pedig az erdélyi magyarok akarata. Az erdélyi magyarok azt akarják – és ez a számtalan beszélgetéseink es megannyi felmérés során beigazolódott–, hogy a pártok egyezzenek meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt – és létrehozója, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – készen áll erre.
(x)
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!