Látogatottságban elmaradt a várakozásoktól a Félsziget

Elsősorban látványában volt minden eddiginél különlegesebb az idei Félsziget a Kolozsvár melletti Gorbó-völgyében, különösen este, amikor kigyúltak a fények, lenyűgöző volt a panoráma.

Kiss Előd-Gergely

2013. július 21., 17:052013. július 21., 17:05

A fesztivál, amely pénteken este 16 ezer résztvevőt vonzott, programkínálat tekintetében nem hagyott kívánnivalót maga után, ugyanakkor több fesztiválozót zavart, hogy a különböző színpadokat, helyszíneket egymáshoz túl közel helyezték el. A fesztiválon – amely tavaly a vásárhelyi Víkend-telepen mintegy 80 ezer látogatót vonzott – idén gyakran előfordult, hogy egyszerre lehetett hallani a két vagy több színpadon és kocsmákban megszólaló különféle zenéket, és igazi fesztiválhangulat többnyire csak este alakult ki, hiszen a délelőtti, illetve a délutáni programokra viszonylag kevesen voltak kíváncsiak.

Kusturicára voltak kíváncsiak a legtöbben

Kissé álmosan kezdődött csütörtökön a Félsziget, a kora esti, fél hétkor kezdődött koncertek meglehetősen gyér érdeklődés mellett zajlottak. A szebb napokat megélt és több ezres közönséghez szokott Anima Sound Systemet például alig tucat rajongó próbálta ráadásra biztatni, mindhiába. Igaz, az esti főkoncerteken már valóban egy nagyszabású nemzetközi fesztivál arcát mutatta a Félsziget.

Miközben délelőtt a monostori végmegállótól induló buszokra sokáig kellett várni, amíg összegyűlt tíz ember, hogy egyáltalán elinduljon a járat, addig délután már zsúfolásig megteltek a járművek. Kilenc órakor már nyilvánvaló volt: több ezer rajongó várja kedvencei fellépését. A szervezők szerint csütörtökön Alborosie reggae és Paul Kalkbrenner német lemezlovas koncertjén 15 ezren vettek részt, míg pénteken ezer ember volt kíváncsi az Emir Kusturica és a The No Smoking Orchestra fellépésére. \"A fesztiválokon lehet igazi zenét hallani, és igazi filmeket nézni, ez a jövő\" – jelentette ki a fergeteges Félsziget-koncertje utáni sajtótájékoztatón Emir Kusturica világhírű filmrendező és zenész. Ő és zenekara voltak a fesztivál 16 ezer látogatót vonzó második napjának legjobban várt fellépői.

„Három helyszínről megy a zene a fejembe\"

A szombat esti koncertekre is szép számmal jöttek látogatók. Az amerikai Marky Ramone\'s Blitzkrieg punk zenekar, a műfajában legendásnak számító The Ramones együttes dalait játszották. Könnyen megjegyezhető volt, a több dalszövegben is visszatérő rigmus az „Egy-két-há-négy: nem érdekel!\" (One-two-free-four: I don\'t care). Nagy sikert aratott a Kiss Teraszon koncertező N.O.H.A, természetesen a közismert Tu Café című slágerük váltotta ki a legnagyobb ovációt a közönségből.

Itt beszélgettünk több fiatallal is, akiknek a fesztivál harmadik napjára kialakult a véleményük a Félszigetről. „A buli az jó, de üzenem a szervezőknek: óriási a hangzavar, három helyszínről megy egyszerre a zene a fejembe\" – osztotta meg benyomásait a Krónikával K. Előd, aki nem csak szórakozni jött a Félszigetre, hanem az egyik kolozsvári kocsmában csaposként dolgozott. Hozzáfűzte, Marosvásárhelyen valahogy sokkal jobban rendezték el a koncerthelyszíneket, hogy ne zavarják egymást. Kérdésünkre ugyanakkor elmondta: a kocsma teraszon sokkal nagyobb forgalomra számítottak előzetesen, a részvétel alulmúlta várakozásaikat.

S. Annával is Kiss Terasz előtt beszélgettünk, közvetlenül a N.O.H. A. koncert után. Megtudtuk tőle, az tetszik neki elsősorban a Félszigetben, hogy vannak olyan helyszínek, ahol sokáig lehet bulizni, ugyanakkor szerinte többen is lehettek volna a fesztiválon. A meghívott fellépők névsorával sem volt maradéktalanul elégedett. „Olyan zenekarokat szerettem volna látni-hallani, akik nem a 2000-es évek elején futottak be, hanem 2010 után. Izgalmasabb, például indie-rockot játszó zenekarokat láttam volna szívesen\" – mondta a fiatal lány.

Alternatív programokban nem volt hiány

A Félsziget koncert kínálata ugyanakkor minden eddigi mértéket felülmúlt, ugyanis nem csak a megszokott nagy színpadokon, hanem számos alternatív helyszínen: a Janis kalózhajónak álcázott kocsmateraszán, a MIÉRT sátorban vagy a hangulatos Brúnó borkertjében (Bruno\'s Unppluge Wine Garden) egymást követték a különböző zenekarok fellépései.

A koncertek mellett persze számos más rendezvény, tevékenység közül válogathattak a Félszigetezők. A hagyományokhoz híven számos civil szervezet is képviseltette magát a fesztiválon, a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága naponta egy politikust is meghívott előadni a Félszigetre. Többek közt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Horváth Anna Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármester is a vendégük volt.

A MIÉRT sátorban a társasjátékok kedvelői találhatták meg számításukat: a Texas Hold\'Em póker csábította leginkább a fesztiválozó fiatalokat – szombaton például harmincan neveztek be a versenyre. A pókertorna bizonyult ugyanakkor annak az eseménynek, amely magyar és román fiatalokat egyaránt vonzotta. De itt került sor a telt házas stand-up comedy előadásokra is.

A MIÉRT sátor mellett a merészebbek száz lej ellenében a kötélugrást, angolszász nevén „bungee-jumpingot\" is kipróbálhatták. Egyúttal látványosságként szolgáltak a többi fesztiválozónak, akik a kocsmateraszok biztonságából nem haboztak gyávának nevezni azokat, aki ugyan felmentek a daruval nyolcvan méter magasba, de az utolsó pillanatban meggondolták magukat és mégsem ugrottak. A fesztiválozók ugyanakkor szívesen fényképezkedtek is, tíz lej ellenében személyre szabott vicces képeslapot készíthettek az őket ábrázoló fotó kollázsból.

Elmaradt koncertek

A fesztivál hangulatára ugyanakkor némi árnyékot vetett, hogy három zenekar fellépése is elmaradt, amire korábban nem volt példa. Az már korábban kiderült, hogy a fő zenekarokként beharangozott Kaiser Chiefs és Dragonforce fellépései elmaradnak, ugyanakkor vasárnap reggel a fesztivál hivatalos oldalán bejelentették: a Dirtyphonics tervezett fellépése elmarad, és hogy helyettük a Pop Killers lép fel a Kiss Teraszon. Vasárnap, a Félsziget zárónapján egyébként több magyországi zenekar is fellép: a főszínpad nyitó zenekara az Ocho Macho, míg a Kiss Teraszon az Intim Torna Illegál és az Akkezdet Phiai koncertezik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés