Küzdenek a havazással

Románia déli és dél-keleti részében nagy gondokat okozott a havazás, több útvonalat lezártak, egy megyében pedig az összes úton betiltották a forgalmat. Bukarestben szerda délig közel száz koccanás történt.

R. Kiss Edit

2010. január 20., 13:352010. január 20., 13:35

2010. január 20., 14:522010. január 20., 14:52

Galéria

A nagy mennyiségű havazás és a szélfúvások miatt több utat lezártak az ország déli részén a hatóságok, illetve közlekedhetetlenné váltak. Szerdán, január 20-án délben például nem lehetett közlekedeni Râmnicu Sărat és Brăila között, Agigea és Negru Vodă települések között, illetve gondok voltak a Konstancát Tulceával összekötő útvonalon is. Brăila megyében a Realitatea TV beszámolója szerint a hatóságok a megye összes útján betiltották a forgalmat. Sajtóbeszámolók szerint Vrancea megyében egy megyei úton elakadt a hóban egy mentőautó, amelyik egy dialízisre váró betegért ment egy településre, a hóban segítségre várakozó mentőt pedig farkasok vették körül. Ahogy az Romániában a tél folyamán már többször előfordult, a mentőautó kivontatására indult munkagép is elakadt a hóban. Lezárták a román tengeri kikötőket is a kedvezőtlen időjárás miatt. Bukarestben szerda délig 95 koccanásos baleset történt, a részben hótalanított utakon egymásba szaladtak a járművek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant
2025. június 14., szombat

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
2025. június 13., péntek

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk

Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk
2025. június 13., péntek

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása
2025. június 12., csütörtök

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata

A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata
2025. június 10., kedd

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária

Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária
2025. június 02., hétfő

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre
2025. május 26., hétfő

Trump elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett 50 százalékos vámok bevezetését

Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését, miután telefonon beszélt az Európai Bizottság elnökével – az amerikai elnök ezt keleti parti idő szerint vasárnap este jelentette be.

Trump elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett 50 százalékos vámok bevezetését
2025. május 26., hétfő

XIV. Leó pápa birtokba vette római püspöki székét a Lateráni Szent János-bazilikában

XIV. Leó pápa Róma püspökeként misét mutatott be vasárnap délután a Lateráni Szent János-székesegyházban, ahol birtokba vette a város katedráját, vagyis püspöki székét. Később a Santa Maria Maggiore-bazilikát is felkereste.

XIV. Leó pápa birtokba vette római püspöki székét a Lateráni Szent János-bazilikában
2025. május 24., szombat

Lengyelországba megy Nicușor Dan

Lengyelországban tesz látogatást vasárnap Nicușor Dan megválasztott államfő, hogy részt vegyen egy kampányrendezvényen, amelyen Varsó polgármesterét, Rafał Trzaskowskit támogatja a lengyelországi elnökválasztási versenyben.

Lengyelországba megy Nicușor Dan
Lengyelországba megy Nicușor Dan
2025. május 24., szombat

Lengyelországba megy Nicușor Dan