
Martonyi János külügyminiszter és Németh Zsolt, a tárca parlamenti államtitkára is világossá tette, hogy a magyar kormány csak akkor tud együttműködni a határon túli magyar szervezetekkel, köztük az erdélyi magyarság képviselőivel, ha egységesen lépnek fel – közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője azzal kapcsolatban, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a hét végén kijelentette: „az RMDSZ gyengítésére irányuló budapesti és bukaresti törekvések ellenére” a szövetség megnyerte a júniusi önkormányzati választásokat.
2012. július 02., 20:172012. július 02., 20:17
Az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsa vasárnapi marosvásárhelyi ülésén úgy fogalmazott: „Kövér László felelőtlen erdélyi portyázása” nagymértékben hozzájárult a magyarellenes hangulat szításához, a magyarellenes román szavazók mozgósításához. „Nem vagyunk harcban a magyar kormánnyal, de meg kell érteni, hogy az RMDSZ-nek 86 százalékos beágyazottsága van. Nem lehet Kárpát-medencei nemzetpolitikát felépíteni az RMDSZ nélkül” – jelentette ki Kelemen.
Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőnöke az elhangzottakra reagálva hangsúlyozta: szükség van arra, hogy az erdélyi magyar szervezetek képesek legyenek olyan közös célokat, programot kidolgozni, amelyben egyetértenek, és ezt a „minimumot\" közösen tudják képviselni. „Az erdélyi magyarság sokszínű, teljesen természetes, hogy az önkormányzati választásokon több párt indult. A Külügyminisztérium nem szól bele, hogy magyarországi politikusok mely szervezet mellett kampányolnak” – mondta Kaleta Gábor.
Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy Kövér László házelnök útjával kapcsolatban az RMDSZ ilyen minősítést használ. Kitért arra is, hogy Németh Zsolt részt vett a romániai önkormányzati választási kampányban, de nem pártok, hanem értékek mellett érvelt, és hangoztatta, a magyar kormány támogatja az erdélyi magyarság egységtörekvéseit. A sajtófőosztály vezetője emlékeztetett: az államtitkár múlt heti bukaresti megbeszélésein is hangsúlyozta, hogy a Magyarország számára rendkívül fontos kétoldalú kapcsolatokon belül a budapesti kormány kiemelt figyelmet fordít a romániai magyarság jogaira.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!