Külföldön Johannis nyerte az első fordulót

A jobbközép Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Klaus Johannis nyerte meg a külföldön élő románok körében szervezett szavazást az államfőválasztás első körében, méghozzá jókora fölénnyel.

Krónika

2014. november 06., 18:112014. november 06., 18:11

A Központi Választási Iroda (BEC) által csütörtökön közzé tett végeredmény szerint a szász nemzetiségű jelölt a voksok 46,2 százalékát szerezte meg a külföldi szavazókörökben, míg a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnökre csupán 15,9 százaléknyian voksoltak. A harmadik helyen Monica Macovei végzett 15,2 százalékkal. Mint ismeretes, Romániában Ponta győzött a voksok 40,44 százalékával, míg Johannis 30,37 százalékkal a második.

A külképviseleteken összesen 161 ezren szavaztak. Spanyolországban és Olaszországban Johannis nyert, Moldovában viszont Pontára szavaztak többen, akárcsak Észak-Koreában.

Mint arról beszámoltunk, a külképviseleti szavazás kapcsán hatalmas botrány tört ki, mivel nem minden külföldön élő román állampolgár tudott szavazati jogával élni. A külképviseletek előtt szinte egész vasárnap hatalmas sorok kígyóztak, de az este kilenc órai urnazáráskor így is rengetegen voltak azok, akik nem tudtak szavazni, mivel nem volt elegendő számú személyzet, szavazófülke, illetve sok időt vette el azon nyilatkozatok kitöltése, amelyben kijelentették: máshol nem szavaztak.

A felháborodás spontán kormányellenes tüntetésekbe csapott át. A BEC a külüggyel egyeztetve közölte: megnöveli a szavazófülkék számát, a nyilatkozat pedig otthon is kitölthető, a szavazókörben csak aláírni kell. Olyan gyanú is elhangzott egyébként, hogy a kormány szándékosan akadályozta a közismerten inkább a jobboldal felé húzó külföldi románok voksolását.

Macovei Johannist támogatja

Klaus Johannist támogatja Monica Macovei. Ezt a választás első fordulójában 4,44 százalékos eredményt elérő független EP-képviselő csütörtökön jelentette be. A bejelentés előzménye, hogy Macovei a korrupcióellenes harc folytatását célzó konkrét vállalásokhoz kötötte Johannis támogatását. Macovei, aki független jelöltként indult az első fordulóban, szerdán este bejelentette: tíz kérdésben vár írásos kötelezettségvállalást Johannistól ahhoz, hogy rá adja voksát a második fordulóban.

Macovei egyebek mellett azt várja el Johannistól, hogy elnökké választása esetén ne hirdessen ki amnesztiatörvényt, írjon ki népszavazást 2015-ben a törvényhozók, miniszterek és az államfő mentelmi jogának eltörléséről, és garantálja a Nyugat-orientált külpolitika folytatását. Macovei közölte: a baloldal államfőjelöltjétől, Victor Pontától nem vár semmit, neki nem küld ilyen levelet. Johannis csütörtökön fontosnak nevezte a korrupcióellenes harcot, és közölte: szavatolni kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét és a jogállamiságot, és nem támogatja semmilyen amnesztiatörvényt elfogadását.

Több városban is tüntetnek szombaton

Az ország számos városában rendeznek a külföldön élő románokkal való szolidaritás jegyében, illetve a Ponta-kormány intézkedései elleni tüntetést szombaton délután. A Temesvárról származó ötlet nyomán Bukarestben, Jészvásáron és Konstancán is utcára vonulnak, de nem marad ki Erdély és a Partium sem: Temesvár és Arad mellett Kolozsváron és Nagyváradon is megszervezik a rossz szervezés miatt szavazati jogukkal élni nem tudó külföldi románok melletti szolidaritási tüntetést, amely egyben a jelenlegi kormány elleni demonstráció is lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés