
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Az óvások elbírálása után 79,37 százalékos az átmenési arány az iskolai tanárok végelegesítő vizsgáján, tehát ennyien érték el a 8-as átlagot – közölte kedden a tanügyminisztérium. Ez az óvások elbírálása előtti eredményekhez képest 2,41 százalékos, a tavalyi eredményekhez képest több mint 5,5 százalékos növekedést jelent. Az óvások elbírálása utáni eredményeket augusztus elsején 10 órakor tette közzé a szaktárca.
2023. augusztus 01., 12:572023. augusztus 01., 12:57
Az 1235 óvás elbírálása után 6089 jelentkezőnek sikerült elérnie a 8-as vagy annál nagyobb átlagot, 184-gyel többnek, mint az óvások elbírálása előtt – ismerteti az Agerpres.
A hatályos jogszabály értelmében a véglegesítő vizsga akkor számít sikeresnek, ha a jelentkező eléri a 8-as átlagot. Az írásbeli vizsga az eredmény 70 százalékát teszi ki.
Az írásbeli vizsgán több mint 8008-an vettek részt, a vizsgát 105 tantárgyból szervezték meg. 330 jelentkező visszalépett, négyet kizártak csalás miatt, kettőnek a dolgozatát pedig a javítóközpontokban érvénytelenítették.
A kijavított 7672 dolgozatból 6162-re adtak 7-es és 10-es közötti jegyet.
131 jelentkező kapott 10-est, 422-en 9,50 és 9,99 közötti jegyet.
423 vizsgázó nem írta meg az 5-öst.
A tanárok véglegesítő vizsgája jogosít fel a tanári szakma gyakorlására az iskolai oktatási rendszerben.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
szóljon hozzá!