Fotó: Tamás Attila
Karácsony estéjén és első napján több mint négyezer tűzoltó teljesített szolgálatot országszerte, és több mint 2300 esetben kellett közbelépniük – közölte az Agerpres hírügynökséggel az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
2016. december 26., 12:392016. december 26., 12:39
Az IGSU adatai szerint szombaton és vasárnap 2392 esetben riasztották a katasztrófavédelmet, ebből 203 tűzeset volt, 2036 sürgősségi orvosi segítségnyújtásra volt szükség, 17 esetben pedig a járműroncsok közül kellett kiszabadítani embereket. A többi esetben különböző mentési műveleteket kellett végrehajtaniuk.
Idén karácsonykor 9 százalékkal több esetben kellett beavatkozni, mint 2015-ben: 190-nel több riasztást kaptak a két nap alatt.
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, akiktől valós idejű tájékoztatást kaphatnak – írja az Agerpres hírügynökség.
Romániai idő szerint szombaton 15 óráig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 9 óráig több mint 121 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.
Tűz ütött ki szerda délután a pașcani-i CFR-kórház egyik tetőtéri helyiségében; több mint 60 beteget és 17 alkalmazottat evakuáltak.
szóljon hozzá!