Kövér László kabinetfőnöke szerint Frunda György, az RMDSZ szenátora nem ismeri a magyarországi alaptörvényt, ezért valótlanságokat állít, amikor annak megsértésével vádolja a magyar házelnököt.
2012. június 07., 19:212012. június 07., 19:21
Veress László a román kormányfő nyilatkozatára is reagált az MTI-nek, és azt mondta: Kövér László azt az európai stratégiát követi, amelynek lényege, hogy összetartozunk. Frunda György Marosvásárhelyen Magyarország alkotmányának megsértésével vádolta az Országgyűlés elnökét és Németh Zsolt külügyi államtitkárt amiatt, hogy nem az RMDSZ-t, hanem a másik két erdélyi magyar pártot támogatják a választási kampányban.
Frunda szerint a magyar alkotmány kimondja, hogy a magyar kormánynak a határon túli magyarság választott képviselőit kell támogatnia. Kövér László kabinetfőnöke kiemelte: nagyon lebecsüli az erdélyi magyarságot az, aki úgy gondolj, hogy akár választási kampányokban, akár azon kívül, az erdélyi magyarok, szavazók befolyásolhatók. “Az erdélyi magyarságnak joga van a tájékozódáshoz, ugyanúgy, mint a határon túli román közösségeknek is” – szögezte le Veress László.
Victor Ponta nyilatkozatára – miszerint Kövér László erdélyi látogatása nem egyedi eset, hanem egy stratégia része, amellyel „radikalizálni kívánják a romániai magyar közösséget a román állam intézményei ellen” – azt mondta: a magyar házelnök ugyanazt a stratégiát követi, mint a román politika követ a határon túli román közösségek esetében. „Azt az európai stratégiát, hogy összetartozunk. Bízunk abban, hogy a román kormánnyal együtt tudunk működni a határon túli magyar, illetve a határon túli román közösségek helyzetének javításában” – fogalmazott Kövér László kabinetfőnöke.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!