Kovács Péter: összefoghatunk akár az EMNP-vel is

Jelzésértékűnek nevezte Kovács Péter, az RMDSZ eddigi főtitkára Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének jelenlétét és felszólalását az RMDSZ 12. kongresszusán, amelyet a hétvégén tartottak Kolozsváron.

MTI

2015. április 18., 16:352015. április 18., 16:35

2015. április 18., 16:372015. április 18., 16:37

Az RMDSZ politikusa – akit a küldöttek az ismét létrehozott ügyvezető elnöki tisztség várományosának tartanak – az MTI-nek nyilatkozva megerősítette: az is az RMDSZ-nek a magyar–magyar összefogásra való nyitottságát jelzi, hogy a szövetség Marosvásárhelyen az MPP-vel és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen rendez előválasztást egy mindenki által támogatott magyar polgármester-jelölt nevesítése érdekében.

Emlékeztetett: az MPP-vel másfél éve együttműködnek egy hosszú távú megállapodás alapján. Mint mondta, ez nem azt jelenti, hogy egyik vagy másik politikai alakulat beolvad, feladja önálló arcélét, hanem azt, hogy megtalálták azokat a témákat, amelyekben együtt tudnak dolgozni.

„Az összefogás kérdését, úgy gondolom, nagyon komolyan elő kell venni 2016-ra. Akár az EMNP-vel is, úgy, ahogy Marosvásárhelyen történt: leültek, tárgyaltak és megegyeztek” – mondta az MTI-nek Kovács Péter, arra utalva, hogy 2016 nyarán önkormányzati, őszén pedig parlamenti választást rendeznek Romániában.

A marosvásárhelyi magyar előválasztásról Kelemen Hunor, az RMDSZ újraválasztott elnöke a kongresszusi vita során megjegyezte: „ezt az utat is ki kell próbálni”. A kongresszust záró sajtótájékoztatón, az MTI azon kérdésére, hogy a marosvásárhelyi példa nyomán várható-e országos szintű egyezség az RMDSZ, MPP és EMNP között, Kelemen Hunor rámutatott: az előválasztás nem csodafegyver, és hihetetlenül sok buktatója van. Hozzátette: ha másutt is lesz a vásárhelyihez hasonló igény, azt elemezni fogják.

Kelemen Hunor leszögezte: az EMNP-vel nincs az RMDSZ-nek együttműködése, és „nincsen ennek perspektívája sem”. Az MPP-vel akarnak együttműködni, de nem akarnak fúziót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés