Bevezetné a kötelező szavazást a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik képviselője. Ioan Munteanu hétfőn közölte: erre vonatkozó törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentben.
2014. szeptember 02., 17:082014. szeptember 02., 17:08
A tervezet értelmében azokat, akik nem élnek kötelezővé tett polgári jogukkal, 500 és 1000 lej közötti pénzbírsággal sújtanák. Munteanu szerint az intézkedésre azért van szükség, mert az mind a választópolgárokat, mind a politikusokat felelősebb magatartásra sarkallná.
„Még júniusban nyújtottam be a törvényt, amely jelenleg a szenátus előtt van. Pró és kontra érvek is vannak, jelenleg a törvényhozási tanács álláspontjára várok” – mondta Munteanu.
„Évek óta egyre kevesebb ember megy el szavazni, az ország sorsáról a választópolgárok 28 százaléka dönt, a többiek meg a választások után elégedetlenkednek. A kötelező szavazás mind a politikai osztályt, mind a választókat felelősebb magatartásra sarkallná” – fejtette ki Munteanu.
A képviselő párttársa, Valeriu Zgonea képviselőházi elnök nem veti el a kezdeményezést. „Ha pozitív eredményeket hoz, támogatom, jelenleg azonban nem tudom, milyen pozitív eredményei lehetnek” – mondta.
Európában Belgiumban vezették be először a kötelező szavazást 1892-ben, ott első alkalommal 10, a második alkalommal 25 euró a távolmaradásért kirótt büntetés. Négyrendbeli távolmaradás esetén tizenöt évre megvonható a szavazati jog.
Cipruson akár 600 euró is lehet a bírság, és Görögországban, valamint Luxemburgban és Liechtensteinben is kötelező a választási részvétel. Svájc Schaffhausen kantonjában sem a választókra bízzák, akarnak-e élni polgári jogukkal, és a részben Európában található Törökország is kötelezi polgárait a választási részvételre. A világon egyébként 28 országban – így Ausztráliában, Brazíliában és Szingapúrban is – kötelező a választási részvétel.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!