
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Négy-négy új fertőzött Bukarestben és Arad megyében, három Brassó megyében, kettő Brăila megyében, egy-egy pedig Iași, Konstanca és Teleorman megyékben – jelentette be vasárnap délután a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
2020. március 15., 18:412020. március 15., 18:41
Az eddigi gyakorlattól eltérően a hatóságok ezen a napon még csak egyszer közöltek adatokat a járvány terjedéséről. A vasárnapi bejelentés szerint a 16 új megbetegedés olyanok közül került ki, akik korábban fertőzött emberekkel kerültek kapcsolatba, vagy éppenséggel karanténban várták az eredményeiket. Van közöttük ötéves gyerek és 71 éves idős is. Egyikük kivételével mind jól vannak.
Romániában immár 139 személyt tartanak nyilván koronavírus-fertőzéssel.
A járvány alakulását folyamatosan figyelemmel kísérjük, az előző napi adatok itt érhetők el.

Folyamatosan jelentik az újabb koronavírusos megbetegedéseket az országban. Járványügyi besorolás szerint négy különböző szintje van a terjedésnek. Huszonöt megbetegedésig tart az első, 26-tól 100-ig a második, míg 101-től 2000-ig a harmadik szint. Ebben a helyzetben van most Románia.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!