Kormányszerep: a hét második felében dönt az RMDSZ

Az RMDSZ még nem döntött a kormányzati szerepvállalás ügyében, erről a kérdésről várhatóan a hét második felében várható állásfoglalás a szövetség vezető fórumai részéről – nyilatkozta kedden a Krónikának Kovács Péter.

Rostás Szabolcs

2014. november 18., 13:132014. november 18., 13:13

2014. november 18., 13:142014. november 18., 13:14

Portálunk annak kapcsán kérdezte az alakulat főtitkárát, hogy bukaresti hírtelevíziók értesülése szerint az államfőválasztáson elszenvedett veresége, továbbá Teodor Meleşcanu külügyminiszter lemondása nyomán Victor Ponta kormánya átalakítására készül.

A Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló România TV úgy tudja, „inog\" a széke Ioana Petrescu pénzügyi és Remus Pricopie oktatási miniszternek is, mindemellett a hírtévé szerint Kelemen Hunor visszakerülhet a kormányfő-helyettesi posztra és a kulturális tárca élére.

Mint ismeretes, Traian Băsescu államfő október 9-én felmentette kormányzati tisztségeiből az RMDSZ elnökét, aki augusztus elsején nyújtotta be lemondását, miután a külügyminisztérium a kormány nevében az Európai Bizottság oldalán lépett be a Minority SafePack ügyében indított perbe. A kulturális tárca ideiglenes irányítása november 21-én jár le, addig a koalíciós megállapodás értelmében az RMDSZ jelölhet új minisztert, aki egyúttal miniszterelnök-helyettesi tisztséget kap a kabinetben.

Kovács Péter a Krónikának nyilatkozva nem tartotta kizártnak, hogy a hét második felében összeül a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), amely a kormányzati szerepvállaláson kívül arról is dönt majd, hogy az RMDSZ kit javasoljon kulturális miniszternek.

A főtitkár kérdésünkre nem kívánta kommentálni Liviu Dragneának, a PSD ügyvezető elnökének hétfői nyilatkozatát, miszerint Kelemen aznap arról biztosította Pontát, hogy az RMDSZ továbbra is fenntartások nélkül támogatja a kormánykoalíciót. „Nem kommentálom, hogy Dragnea mit mond két másik ember beszélgetéséről. E téren Kelemen Hunor nyilatkozata a releváns, miszerint a következő napok kérdése, hogy folytatódik-e a közös kormányzás a Ponta vezette PSD-vel” – jelentette ki Kovács Péter.

Mint arról beszámoltunk, az államfőválasztás második fordulója hivatalos eredményének közzététele után az RMDSZ két területi „erős embere”, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is úgy foglalt állást, hogy az RMDSZ-nek ki kellene lépnie a kormányból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés