
Indulatos vita alakult ki a kolozsvári önkormányzati testület szerda délutáni ülésén a kétnyelvű városnévtáblákkal kapcsolatban.
2015. február 12., 19:082015. február 12., 19:08
Az Actualdecluj.ro portál – MTI által idézett – beszámolója szerint a témát Emil Boc polgármester hozta szóba. „Bepereltek, és védekeztünk” – így magyarázta, hogy a polgármesteri hivatal fellebbezett a kétnyelvű – román-magyar – táblák kihelyezését előíró bírósági ítélet ellen.
A fellebbezés nyomán a bíróság megsemmisítette az alapfokú határozatot, arra hivatkozva, hogy a táblapert elindító hollandiai egyesület nem tekinthető felperesnek a kolozsvári magyarokat érintő ügyben.
Az ülést is vezető Csoma Botond tanácsos kijelentette: amíg a polgármester aláírásával pereskedik a hivatal azért, hogy ne kelljen kitenni a kétnyelvű táblákat, addig a sokat emlegetett multikulturalizmus üres szöveg. Az RMDSZ színeiben megválasztott tanácsos azt is kijelentette, hogy a szövetség a magyar mellett a német feliratot is szükségesnek tartja.
Az indulatok akkor szabadultak el a gyűlésen, amikor a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport tagjai felolvasták románul és magyarul hétfőn közzétett kiáltványukat, amelyben ezer per indítását helyezték kilátásba a polgármesteri hivatal ellen a kétnyelvű táblák ügyében, és jelezték: levélben tájékoztatják Kolozsvár valamennyi testvérvárosát arról, hogy a polgármesteri hivatal csak beszél a multikulturalizmusról, a gyakorlatban azonban fellép a többnyelvűség ellen.
Több román képviselő is feszültségkeltéssel vádolta a civil kezdeményező csoport tagjait. „Ha ezer pert indítotok, még nagyobb ellenállásba ütköztök” – fordult a fiatalokhoz Claudia Anastase, a Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője. Doru Stoica, a Nemzeti Liberális Párt képviselője is elmarasztalta a civileket a fellépés miatt.
Horváth Anna alpolgármester sértőnek találta a civil társadalom képviselőinek kioktatását. Az RMDSZ-es politikus kijelentette, hogy ha a politikai eszközök nem vezettek célra, akkor törvényszerű, hogy megmozdul a civil társadalom, és amikor a civil megmozdulások sem eredményesek, következnek a polgári engedetlenségi megnyilvánulások.
Emil Boc polgármester arra kérte az önkormányzati testület tagjait, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzanak, amelyek összekötik a román és a magyar közösséget. „A politikusoknak nem szabad uszítaniuk, hanem a tiszteletet és a toleranciát kell képviselniük” – jelentette ki a polgármester.
A közösségi oldalakon szerveződő Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport csütörtök délutánra szalagvágó villámcsődületre hívta szimpatizánsait Kolozsvár főterére. A bejelentés szerint a résztvevők által kifeszítendő 410 méteres szalagot hosszában fogják elvágni.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!