Koalíciós feszültség a kisebbségek luxemburgi pere miatt

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Románia is kérte belépését abba a luxemburgi perbe, amelyet a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés beterjesztői indítottak a kezdeményezés bejegyzését elutasító Európai Bizottság (EB) ellen az Európai Unió bíróságán – írta szombaton a Gândul.info bukaresti portál.

MTI

2014. július 05., 14:092014. július 05., 14:09

2014. július 05., 14:092014. július 05., 14:09

A portál szerint a román külügyminisztérium lépése erős feszültséget váltott ki a romániai koalícióban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a miniszterelnök között. A román Külügyminisztérium ugyanis a kisebbségi kezdeményezést elutasító Európai Bizottság pártjára állt. Ezzel gyakorlatilag a román kormányban részt vevő RMDSZ-szel szemben foglalt állást. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a román kormány miniszterelnök-helyettese a kezdeményezők polgári bizottságának az egyik tagja, és a luxemburgi bíróságon zajló per egyik felperese.

A Gândul értesülése szerint Kelemen Hunor a bírósági folyamodvány visszavonását kérte a kormánytól, Titus Corlăţean külügyminiszter viszont kijelentette, bármilyen visszalépés ebben a kérdésben az ő lemondását eredményezi.

Korábban Szlovákia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kisebbségi kezdeményezők oldalán kérte belépését a perbe.

Az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által kidolgozott Minority Safepack elnevezésű javaslatcsomag nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasolt intézkedéseket az EU-nak. A bejegyzés elutasítása miatt az egész Európára kiterjedő aláírásgyűjtés sem indulhatott el, amellyel a kezdeményezők igazolhatták volna javaslataik társadalmi megalapozottságát.

Kelemen Hunor május elején az MTI kérdésére biztosnak mondta, hogy Románia nem fog belépni a luxemburgi perbe. A kérdés akkori felvetését az indokolta, hogy az EU luxemburgi bíróságán zajlik egy másik hasonló témájú per is, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői indítottak az Európai Bizottság ellen a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük elutasítása miatt. Abba a perbe Szlovákia, Görögország és Románia lépett be az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán.

A román kormányban már az SZNT pere is ellentmondásos helyzetet teremtett, hiszen Korodi Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő a kezdeményezők egyikeként a felperes oldalán, a román kormány környezetvédelmi minisztereként pedig a alperes oldalán is részese volt a pereskedésnek.

Kelemen Hunor korábban az MTI-nek azt nyilatkozta: az SZNT perébe való belépésről még 2013 decemberében, az RMDSZ kormányra lépése előtt fogadott el memorandumot a román kormány. A miniszterelnök-helyettes szerint az akkori román döntés Görögország és Szlovákia „unszolására” történt.

Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés