
A tisztelet, a jólét Romániáját ígérte csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján a magyaroknak Klaus Johannis, a jobboldal államfőjelöltje.
2014. november 07., 09:422014. november 07., 09:42
„A románoknak, a magyaroknak, a németeknek és a többi kisebbségnek is szól az üzenetem. Mindannyiunknak szüksége van a tisztelet, a jólét és a szabadság Romániájára” – tette hozzá Johannis.
Úgy vélte, rendkívül rossz üzenete van annak, hogy a Victor Ponta által vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) „közvetítők által frigyre lépett” a Nagy-Románia Párttal (PRM). Arra utalt, hogy szélsőségesen nacionalista PRM Victor Ponta támogatásáról kötött megállapodást a kormánykoalíció egyik kispártjával.
A Ponta kampányában gyakran elhangzó vádra reagálva, mely szerint Johannis Erdély elszakítására tör, kijelentette: „megengedhetetlen, hogy valaki 2014-ben olyan szövegekkel jöjjön, amelyek a 90-es évek Iliescu-korát, az etnikai uszítás korát jellemezték”.
Klaus Johannis úgy vélte, a kommunista kor politikai diskurzusa köszön vissza számára az ellenjelöltje kampányában, amikor szégyenérzet nélkül mondják a feketére, hogy fehér, és állítják, hogy „2015-től tej és méz fog folyni az országban”.
Hozzátette, 25 évvel a romániai forradalom után teljes rendszerváltozásra, új elnökre, új kormányra, új parlamentre, a közéletben pedig új arcokra van szükség. Úgy vélte, a változást a csúcsról, az elnöki tisztségből kell elindítani, de annak a sikeréhez a romániai társadalom egészére szükség van.
„Kijelenthetem, hogy Victor Ponta veszélyt jelent Romániára a romániai demokráciára, a román gazdaságra és Románia euroatlanti orientációjára” – fogalmazott Johannis. A gazdaság veszélyeztetését abban látta, hogy a kormányfő „ígérget jobbra-balra”, de képtelen koherens gazdasági programot megfogalmazni.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!