Kisteherautóval hajtott a gyalogosok közé a részeg kiskorú

Illusztráció •  Fotó: Mihály Csaba

Illusztráció

Fotó: Mihály Csaba

Kiskorú az a sofőr, aki péntek este gyalogosok közé hajtva három balesetet okozott a 17-es számú országúton Beszterce-Naszód megyében, Turjágón és Marosborgón. A gyalogosok súlyos sérüléseket szenvedtek, az autó vezetője pedig alkoholkómában, fejsérülésekkel került kórházba – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Crina Sîrb, a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Székelyhon

2018. január 06., 10:062018. január 06., 10:06

2018. január 06., 14:242018. január 06., 14:24

A 16 éves fiú, miután alkoholt fogyasztott, este nyolc óra után egy kisteherautó kormánykereke mögé ülve

elgázolt öt, 10 és 16 év közötti lányt és egy 36 éves nőt.

A sofőr előbb két kiskorút gázolt el az út szélén Turjágón, majd további két balesetet okozott Marosborgón: előbb három, majd egy útszéli gyalogost ütött el. A sérülteket a besztercei sürgősségi kórházban ápolják, éppen úgy, mint a vétkes gépkocsivezetőt, aki szintén megsérült a balesetsorozatban – alkoholkómás állapotban, fejsérülésekkel került az egészségügyi intézménybe.

A kórház szóvivője szerint egy 16 és egy 14 éves lány kómában van, egy tízéves lányt pedig súlyos fejsérülésekkel kezelnek. Egy 11 éves kiskorút szintén súlyos hasi sérülésekkel szállítottak kórházba. A 36 éves nőt medencecsonttöréssel kezelik.

A balesetet okozó fiú és az áldozatok hozzátartozói értetlenül állnak a történtek előtt.

Frissítés

Egy 16 éves lány meghalt, két személy nagyon súlyos állapotban van a 16 éves fiú által okozott Beszterce-Naszód megyei láncbaleset áldozatai közül – derült ki szombat délután. A 16 éves lányt a balesetet követően súlyos állapotban szállították kórházba, azonnal megműtötték, de életét nem tudták megmenteni. Két további személy nagyon súlyos állapotban van, egy harmadikat Kolozsvárra szállítottak – mondta el Mihaela Mastan, a besztercei sürgősségi kórház szóvivője. Egy 14 éves lány kómában fekszik, egy 11 éves kislány pedig súlyos belső sérüléseket szenvedett, egy másik 11 éves lányt a kolozsvári gyermekklinikára szállítottak. Egy 10 éves lány és egy 36 éves nő többrendbeli csonttörést szenvedett, de állapotuk stabil.

Az elhunyt lány abban a csoportban volt, amelyet az alkoholos kómában lévő fiatal Turjágón gázolt el. Ugyanitt sérült meg a 36 éves nő is. A gépkocsivezető továbbhajtott, majd Marosborgón egy 10 és két 11 éves lányt is elgázolt. A 16 éves fiú ezt követően sem állt meg, hanem továbbment, és elgázolt egy 14 éves lányt, aki az utca szélén sétált. A sofőrt Marosborgó határában állították meg a rendőrök.

A fiúnak semmilyen gépkocsivezetői engedélye nincs, az általa vezetett kisteherautó iratai lejártak. A fiatal rendőri őrizet mellett kórházban van, szombaton valószínűleg előzetes letartóztatásba helyezik – tájékoztat a rendőrség közleménye.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 01., kedd

Egy olasz nagyvárosban találhatták meg Drakula sírját

A Drakula néven ismert Vlad Țepeș havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.

Egy olasz nagyvárosban találhatták meg Drakula sírját
2025. június 26., csütörtök

Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Dragon űrhajó Kapu Tiborral a fedélzetén

Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.

Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Dragon űrhajó Kapu Tiborral a fedélzetén
2025. június 25., szerda

Nicușor Dan: ha kedvezőtlenül ér véget a háború Ukrajna számára, az Románia biztonságát is érinti

Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és Moldova biztonságát is érinti.

Nicușor Dan: ha kedvezőtlenül ér véget a háború Ukrajna számára, az Románia biztonságát is érinti
2025. június 25., szerda

Jelképes, 1 eurós áron „vásárol” F-16-os vadászgépeket Románia Hollandiától

Románia az év végéig 18 darab F-16-os vadászgépet vásárol 1 eurós jelképes áron – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Jelképes, 1 eurós áron „vásárol” F-16-os vadászgépeket Románia Hollandiától
2025. június 25., szerda

Mark Rutte: öt százalékra növelik a NATO-tagországok a védelmi kiadásaikat

A NATO-tagországok a hágai csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy tíz éven belül a bruttó hazai termékük (GDP) legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat.

Mark Rutte: öt százalékra növelik a NATO-tagországok a védelmi kiadásaikat
2025. június 25., szerda

Kezet rázott a NATO-csúcson Nicușor Dan és Donald Trump

Üdvözölte egymást Nicușor Dan román és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.

Kezet rázott a NATO-csúcson Nicușor Dan és Donald Trump
2025. június 24., kedd

Vízparti nyaraló Magyarországon? Íme a legolcsóbb és a legdrágább kínálatok

A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak Magyarországon belül: 1,7 millió forintos (több mint 20 ezer lejes) átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók.

Vízparti nyaraló Magyarországon? Íme a legolcsóbb és a legdrágább kínálatok
2025. június 24., kedd

Kárpát-medence kincsei: a simontornyai vár

A simontornyai vár Tolna vármegye északi részén található. A várat az 1270-es években, gótikus stílusban építették.

Kárpát-medence kincsei: a simontornyai vár
2025. június 24., kedd

Irán rakétát lőtt Izraelre több mint három órával a tűzszünet kezdete után

Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.

Irán rakétát lőtt Izraelre több mint három órával a tűzszünet kezdete után
2025. június 24., kedd

Netanjahu: Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal

Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal, mert elérte minden hadműveleti célkitűzését – jelentette be kedden reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Netanjahu: Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal