
Fotó: Pinti Attila
Legkevesebb tízezer lejes nyereményben reménykedhet azok, akik július 23-án 364 lej és 364,99 lej közötti értékben vásároltak, és megtartották a pénztárszalagot – ezt a napot és összeget húzták ugyanis ki a nyugtalottó vasárnapi sorsolásán, amelyen a júliusi elseje és 31-e között kibocsátott nyugták közül választották ki a nyerőt.
2015. augusztus 17., 19:532015. augusztus 17., 19:53
2015. augusztus 17., 19:542015. augusztus 17., 19:54
Hetvenhárom potenciális nyertes már biztos van, a Visa hétfői közlése szerint ennyien vásároltak az ő kártyájukkal ebben az összegben az említett napon. Akinek a birtokában van egy ilyen pénztárszalag, hétfőtől harminc napig jelentkezhet azzal az Országos Adóhatóság (ANAF) területi kirendeltségén. Ott másolatot készítenek a nyugtáról, és egy egyéni sorszámot is ráírnak. Az átláthatóság biztosítása érdekében ezeknek a regisztrációs számoknak a listáját nyilvánosságra hozzák az ANAF és a pénzügyminisztérium honlapján. Egy nyugta akkor felel meg egyébként a kiírás szabályainak, ha egyidejűleg teljesíti a törvény által előírt feltételeket – szerepelnek rajta egyebek mellett a kibocsátó pénztárgép azonosító adatai, illetve látható a kibocsátás időpontja.
Amennyiben több, mint száz jelentkező lesz, akkor egy második sorsolást is szerveznek, mivel a legújabb szabályozás szerint legtöbb száz nyertes lehet, akik nyugtánként tízezer lejt kaphatnak. Amennyiben a jelentkezési határidő leteltéig kevesebb mint százan jelentkeznek be a nyereményre, akkor az egymillió lejes nyereményalap annyi felé oszlik, ahány jelentkező van.
Mint ismeretes, eddig három sorsolásra került sor, amelyből kettő, az április 13-ai és a június 28-ai rendkívüli volt. Az első rendes húzást július 19-én tartották, ekkor a június elsején kiadott 509 lej értékű nyugtát bizonyultak nyerőnek. A pénzügyminisztérium július 13-án fizette ki az első húzás nyereményeit, összesen 17 837 kasszaszalag után egyenként 56 lej járt. Összesen 313 kérést utasítottak el, 65 nyugta esetében pedig felmerült a csalás gyanúja.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!