
Kinevezte az új szlovák kormány minisztereit pénteken Pozsonyban Ivan Gasparovic köztársasági elnök.
2010. július 09., 11:442010. július 09., 11:44
2010. július 09., 11:572010. július 09., 11:57
Az Iveta Radicová (képen) kormányfő vezette négypárti koalíciós kabinet összesen 15 tagú. A miniszterek letették az alkotmány által előírt hivatalos esküt. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniónak (SDKU) a kormányfői bársonyszéken kívül négy, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) négy, míg a két kisebbik koalíciós partnernek, a Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) és a Hídnak három-három minisztere lesz az új kabinetben – tudósít az MTI.
Az SDKU kezében lesz a pénzügy, az oktatásügy, a külügy és az igazságügy; az SaS fogja vezetni a védelmi, a munkaügyi, a kulturális és a gazdasági tárcát. A KDH adja a belügyminisztert, az egészségügyi minisztert és a közlekedési minisztert. A Híd a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumot fogja vezetni, és övé lesz az emberi jogi és kisebbségügyi kormányfőhelyettesi poszt is.
Iveta Radicová (SDKU) tehát a kormányfő, Mikulás Dzurinda (SDKU) a külügyminiszter, Ivan Miklos (SDKU) a pénzügyminiszter, Ján Figel (KDH) a kibővített jogkörrel felruházott közlekedési miniszter, Daniel Lipsic (KDH) a belügyminiszter, Lubomír Galko (SaS) pedig a védelmi miniszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
szóljon hozzá!