
Az oroszbarát szakadárok által megszállt kelet-ukrajnai területeknek nyújtandó különleges jogállásról szóló törvény várható visszavonása nem jelenti azt, hogy az ukrán kormányerők újraindítanák a harci cselekményeket a térségben – fejtette ki kedden egy sajtónyilatkozatban Oleh Medvegyev, Petro Porosenko elnök tanácsadója.
2014. november 04., 17:142014. november 04., 17:14
Az államfő kedd délutánra összehívta az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanácsot (RNBO) a kelet-ukrajnai szakadárok által vasárnap megtartott, Kijev által törvénytelennek nevezett választások utáni helyzet megvitatására.
Az elnök előzőleg bejelentette, hogy fontolóra veszi az említett a törvény visszavonását. A jogszabály három évre biztosítana különleges státust Donyeck és Luhanszk megye azon területeinek, amelyek a szakadárok ellenőrzése alatt állnak. Ezt azonban csak azután kapnák meg, hogy előre hozott, központilag megrendezett helyhatósági választáson új önkormányzatokat és helyi vezetőket választanának december 7-én.
Eközben Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a német Bild újságban kedden megjelent interjúban azt mondta: a kijevi kormány elszánta magát arra, hogy újból Ukrajna részévé teszi az oroszbarát szakadárok által elszakított délkeleti területeket.
Az ukrán tárcavezető országa szétesésének veszélyére figyelmeztetett azok után, hogy a két szakadár megyében, Donyeckben és Luhanszkban vasárnap választásokat tartottak. Leszögezte: Kijev helyreállítja hatalmát a térségben.
Petro Porosenko ukrán elnök hétfő este Ukrajna állampolgáraihoz intézett szózatában a békefolyamat felmondásával fenyegette meg a szakadárokat. Ekkor közölte, hogy fontolóra veszi annak a törvénynek a visszavonását, amely három évre részleges autonómiát, különleges státust és amnesztiát biztosítana a szeparatistáknak.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!