
Fotó: Veres Nándor
A hőszigetelési program kiegészítését kéri az RMDSZ. Cseke Attila, a szövetség Bihar megyei parlamenti képviselője csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta, a tömbházlakások hőszigetelésére vonatkozó, 2009/18-as számú sürgősségi kormányrendeletet szeretnék újabb előírásokkal kiegészíteni.
2015. május 08., 14:442015. május 08., 14:44
Amint arról több ízben is írtunk, az országos hőszigetelési program keretében a tömbházak hőszigetelése a külső szigetelést valamint a nyílászárók cseréjét jelenti, amelynek költségeit a kormány 50 százalékban finanszírozza, 30 százalékot az önkormányzat biztosít, míg a lakótársulások önrésze mindössze 20 százalék. Az RMDSZ képviselője példaként említette Nagyváradot, ahol a program bevezetése óta 32 tömbház került sorra, ami körülbelül 900 lakást jelent.
Cseke Attila Hargita megyei RMDSZ-es képviselőtársával, Antal Istvánnal nyújtott be módosító javaslatot, amelyben azt kérik, hogy ne csak a külső hőszigetelésre összpontosítson a program, hanem terjesszék ki ezt a tömbházlakások fűtés- és melegvíz-rendszerének korszerűsítésére is – javaslatuk szerint a függőleges rendszert vízszintes rendszerre kellene cserélni.
Ez abból áll, hogy a tömbházakban a jelenleg függőlegesen, minden lakáson áthaladó fűtés- és melegvíz-vezetékeket emeletenként, vízszintesen alakítanák ki, s valamennyi lakásba egyénileg vezetnék be – ecsetelte az elképzelést a partiumi politikus.
Szerinte egyébként javaslatuk azért fontos, mert így minden lakásnak külön-külön rendszert lehetne kialakítani, így lehetőség adódik arra, hogy csak a rosszul fizetőket csatlakoztassák le a rendszerről, s nem kellene az egész lakótársulástól megvonni a fűtést.
Mint Cseke is emlékeztetett, sok esetben megtörtént ugyanis, hogy egy rosszul fizető lakó miatt a számláikat tisztességesen fizető lakók is fűtés nélkül maradtak. „Ugyanakkor ez a rendszer biztosítja a fogyasztás alapján történő korrekt elszámolást” – érvelt a módosító javaslat szükségessége mellett Cseke Attila.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!