Kevesebb méz, biztos kárpótlás

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A mezőgazdasági tárca vezetője ismertette a búzatermés országos átlagát. Maros megyében 370 kilogrammal több termett. Jóval kisebb lesz a méztermelés, mint az előző években. Már biztos, hogy kárpótolják a szárazság veszteseit.

Bakó Zoltán

2015. augusztus 20., 13:462015. augusztus 20., 13:46

Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter hivatalosan is bejelentette, mekkora lett a romániai búzatermés idei átlaga. Kiemelte, hogy a korábbi években megtermeltnél alig 100 ezer tonnával lett több az idén kenyérgabonából, pontosan az ország nagy gabonatermesztő vidékeit sújtó szárazság miatt. Ha tavaly 7,4 millió tonnát takarítottak be országos szinten, az idén 7,5 tonna termett, ami jóval a lehetőségek alatt van.

Ezzel szemben Maros megyében növekedett a búza hozama a tavalyihoz képest: 4,05 tonna termett hektáronként, ami 370 kilóval több, mint az országos 3,68 tonnás országos átlag. A tavaszi vetésű kukorica és napraforgó országos szinten nagy mértékben károsult a miniszter adatai szerint.

A miniszter megerősített egy korábbi, államtitkári bejelentést: igenis lesz kárpótlás azoknak, akiknek a termése a kánikula és szárazság miatt kárt szenvedett. Jóváhagyták az erre vonatkozó határozatot, már csak az van hátra, hogy a betakarítás befejeződjék, és a károkat felmérjék – jelentette be a miniszter. Azt is elmondta, hogy a határozat szerint a kisebb farmokat, amelyeknek termését 30 százalék fölötti arányban csökkentette az aszály, de minimis segéllyel fogják támogatni. Erre valószínűleg szeptember folyamán hozzák meg a kormányhatározatot, s a soron következő költségvetés-kiegészítéskor meghatározzák az erre fordítandó összegeket is. Megjegyezte, hogy az idei aszály nagy károkat okozott a mezőgazdaságban, különösen a nagyobb farmok esetében. Ezért ezeket jelentősebb mértékben támogatják, mint a kisebb termelőket. Miután a károk felmérése befejeződik, tájékoztatják az Európai Bizottságot a kárrendezési szándékról, s reményei szerint a jóváhagyást pár hónapon belül megkapják, így a kárpótlások kifizetése valamikor a 2016-os év elején elkezdődhet a nagyobb farmok esetében – vélekedett a miniszter.

Országos viszonylatban az idén mintegy 30 százalékkal csökken a méztermelés – jelentette be a Méhtenyésztők Országos Egyesületének elnöke, Ion Fetea, aki úgy vélekedett, hogy a korábbi országos átlagnak számító 22–24 ezer tonna helyett az idén csak 16–17 ezer tonnányi méztermelésre számíthatunk a kedvezőtlen időjárás miatt, ami 35–40 százalékos visszaesést jelent. Az elnök szerint már elkezdődtek a tárgyalások a minisztériummal, hogy támogatást kapjanak a méhcsaládok átteleléséhez a méhészek.

A Mezőség szélén, a Marosludashoz tartozó Andrássy telepen méhészkedő Tálas Ferenc elmondta, az idén az ő vidékükön a tízéves átlag 50 százalékára számítanak mézből az álló méhészkedést folytatók, ugyanis rossz volt az időjárás. A szárazság miatt nem képződött hajnali harmat, emiatt a méheknek nem volt mit gyűjteni. Ráadásul a juhok is lelegeltek mindent a legelőkön. Úgy néz ki, hogy sziruppal is be kell majd segíteni az átteleléshez – mondotta a méhész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Hat ember sérült meg a balesetet ért mikrobuszban

Baleset miatt áll a forgalom Jedd és Kebele között: egy mikrobusz hat utasát kell sérülések miatt ellátni.

Hat ember sérült meg a balesetet ért mikrobuszban
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló

Tarlótűz ütött ki pénteken Náznánfalván, ahol húsz hektárnyi tarló égett le, de a tüzet végül sikerült megfékezni.

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló
Húsz hektárnyi területen égett le a tarló
2026. augusztus 14., péntek

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló

2026. augusztus 14., péntek

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
2026. augusztus 14., péntek

Sűrített levegős fegyverrel lőtt le egy macskát – fél év után vették őrizetbe

Őrizetbe vettek egy 67 éves marosvásárhelyi férfit, aki lelőtt egy macskát egy általa törvényesen birtokolt, sűrített levegős fegyverrel – közölte pénteken a Maros Megyei Rendőrség sajtóosztálya

Sűrített levegős fegyverrel lőtt le egy macskát – fél év után vették őrizetbe
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Három fiatalt gyanúsítanak egy 85 éves nő kirablásával

Három, 15 és 17 év közötti fiatalt vettek őrizetbe pénteken Marosvásárhelyen. A gyanú szerint egy 85 éves nő válláról lopták el a táskáját a Kövesdombon.

Három fiatalt gyanúsítanak egy 85 éves nő kirablásával
2026. augusztus 13., csütörtök

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek

Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek
2026. augusztus 12., szerda

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak

Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában

Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában
2026. augusztus 12., szerda

Kamionos felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Marosvásárhely több pontján a Fomco Truck Fesztivál kamionos felvonulás ideje alatt augusztus 14-én, pénteken.

Kamionos felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
2026. augusztus 11., kedd

Több mint négyszáz gyorshajtó akadt horogra egy hét alatt

459 gyorshajtót bírságoltak meg és 25 jogosítványt tartottak vissza a marosvásárhelyi rendőrök a ROADPOL SPEED akció során. A legtöbb jogosítványt azoktól vették el, akik több mint 50 kilométer/órával lépték túl a megengedett sebességet.

Több mint négyszáz gyorshajtó akadt horogra egy hét alatt
Hirdetés