
Jövő évtől mérséklődik a földművelők számára a gázolaj után befizetendő jövedéki adó, miután a kormány hétfőn elfogadta az erre vonatkozó határozatot.
2014. december 30., 17:362014. december 30., 17:36
Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter (képünkön) elmondta: a határozat szerint a kormány a 2015–2020-as időszakban támogatást biztosít a földműveseknek a mezőgazdasági tevékenységre használt üzemanyag adójára, így jelentősen csökkennek majd a költségeik.
A tárcavezető kifejtette: akármennyire is emelkedjék a továbbiakban az üzemanyag jövedéki adója, a gazdáknak tonnánként 21 eurót kell majd fizetniük a gázolaj után, a különbséget pedig a kormány fedezi.
„A kabinet már régóta kilátásba helyezte a szubvenció bevezetését, a gazdák pedig évről évre várják az elképzelés gyakorlatba ültetését. A nemzetközi, illetve európai uniós normák alapján a kormánynak ezután minden évben ki kell bocsátania egy újabb határozatot, amelyben leszögezik, hogy a következő esztendőben mekkora támogatást kapnak a földművesek” – magyarázta a tárcavezető.
Constantin elmondása szerint jövő évre 700 millió lejesre becsülik a költségvetést, azonban amennyiben ennél nagyobb támogatásra lesz szükség, büdzsé-kiigazítással pluszösszeget utalnak majd ki, hogy „mindegyik gazda részesülhessen a támogatásban”
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!