
Fotó: Kristó Róbert
A Grup Feroviar Român (GFR) kereskedelmi vasúti áruszállító vállalat maradt versenyben az állami vasúti társaság teherszállító részlege (CFR Marfă) többségi részvénycsomagjára kiírt pályázaton.
2013. június 19., 15:122013. június 19., 15:12
A GFR mellett a román Transferoviar Grup és az osztrák Donau-Finanz GmbH&Co befektetési alap társulásából létrejött konzorcium pályázott az állami vállalat többségi részvénycsomagjára. Ez utóbbi azonban szerdán közölte, hogy a magánosítási folyamat nem volt átlátható, nem volt elég idő alaposan átvizsgálni az állami vállalat pénzügyi helyzetét, ezért nem tettek vételi ajánlatot. A Transferoviar Grup jelezte, fenntartja magának azt a jogot, hogy megóvja a privatizációs eljárást. Victor Ponta miniszterelnök a szerdai kormányülésen kijelentette, hogy a közlekedési minisztérium megfelelően bonyolította le a privatizációs eljárást, és azért voltak kénytelenek rövid határidőket szabni, mert a Nemzetközi Valutaalappal való megállapodás szerint júniusig le kell zárni a magánosítási folyamatot. A privatizációs versenyből korábban az amerikai Omnitrax is visszavonult, miután a második körben érvénytelen ajánlatot nyújtott be. Az amerikaiak is kifogásolták a magánosítási eljárás gyors ütemét, illetve azt, hogy a kormány az eljárás idején döntött úgy, hogy eltörli az állami vállalatnak a román állammal szemben felhalmozott adósságait. Ezt az adósságot részvényekké alakítják át. Relu Fenechiu közlekedési miniszter a múlt héten elmondta: Bukarest azt ígérte a CFR Marfă potenciális vásárlóinak, hogy állami adósságok nélkül privatizálja a vállalatot, és ez a szerződéskötéskor kell érvényes legyen, nem lett volna értelme az év elején eltörölni az adósságot, mert közben a cég újabbakat halmozott volna fel - magyarázta. A román állam minimum 180 millió euróért akarja eladni a CFR Marfă 51 százalékos többségi részvénycsomagját. A privatizációs ütemterv szerint a hatóságok csütörtökön jelentik be, hogy a versenyben maradt GFR lesz-e a privatizáció nyertese.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!