Két nyugat-nílusi vírusos fertőzést gyanítanak Tulcea megyében

A tulceai hatóságok a Cantacuzino Intézetbe küldték két vírusos agyhártyagyulladásos személy leleteit, arra gyanakodnak, hogy a nyugat-nílusi vírussal fertőződtek. Vasile Gudu Tulcea megyei prefektus szerint az egyik beteg már elhagyhatta a kórházat, állapota nagyon jó.

Szőcs Lóránt

2010. augusztus 15., 17:042010. augusztus 15., 17:04

2010. augusztus 15., 20:192010. augusztus 15., 20:19

Galéria
Az elöljáró kihangsúlyozta az egyik beteg 18 éves, a másik 43, és mindkettőjüknél vírusos agyhártyagyulladást állapítottak meg, amelyet a gyanú szerint halászáskor, a szúnyogcsípésektől kaptak.

A prefektus elmondta, a két beteg leleteit elküldték a Cantacuzino Intézetbe, hogy kiderüljön, valóban nyugat-nílusi vírussal fertőződtek-e meg.

Elmagyarázta, hogy ez a hagyományos eljárás, vagyis minden vírusos agyhártyagyulladás esetében külön ellenőrzik a leleteket.

Vasile Gudu hozzáfűzte, hogy a 18 éves fiatalembert már kiengedték a kórházból, és „állapota nagyon jó”.

„Eddig egyetlen ilyen vírusos megbetegedést sem erősítettek meg Tulcea megyében” – emelte ki a prefektus, és hozzáfűzte, elkezdték a szúnyogirtást.

Raed Arafat, egészségügyi minisztériumi államtitkár-helyettes szombaton a Mediafaxnak azt nyilatkozta, hogy eddig Romániában egyetlen nyugat-nílusi vírussal történő fertőzésről sem tudnak. „Romániában 1996-ban volt az európai szinten is legnagyobb nyugat-nílusi vírussal történő fertőzésjárvány, akkor 393 esetet regisztráltak. Ezt követően 1997-től a hatóságok létrehoztak egy hatékonyabb ellenőrzőrendszert, és ez ma is működik. 2009-ben két esetről tudunk, ennek a rendszernek köszönhetően” – nyilatkozta kedden az Egészségügyi Minisztérium.

Az egészségügyi szakértők azt javasolják a lakosságnak, kerüljék a szúnyogok csípését, viseljenek hosszú ujjú felsőt és hosszú nadrágot, vagy használjanak olyan szereket, amelyek távol tartják a szúnyogokat.

A szakértők szerint fejfájás, magas láz, hányás, gyomor- vagy izomfájdalom tünetegyüttes esetén azonnal orvoshoz kell fordulni.

A helyi hatóságoknak szúnyogirtást kell szervezniük. A nyugat-nílusi vírust a szúnyogok hordozzák és csípésükkel fertőzik meg az embereket, de emberről emberre nem terjed a betegség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés