Késve rajtol a roncsautó-program

Az eredeti tervekkel ellentétben később, május közepén indul a roncsautó-program, amelyre az idén a kormány mintegy 30 millió eurót fordít – jelentette ki Rovana Plumb környezetvédelmi miniszter a bukaresti közszolgálati rádióban.

2013. április 15., 16:592013. április 15., 16:59


A szaktárca hétfőn bocsátotta közvitára a roncsautó-programról szóló rendeletet, amely szerint a tíz évnél öregebb gépkocsik után a tulajdonosok 6500 lej (mintegy 1500 euró) értékű jegyet kapnak, amit felhasználhatnak egy új gépkocsi megvásárlására. Újdonságot jelent, hogy a kormány megnövelte az értékjegy árát a korábbi mintegy 900 euróról, ugyanakkor az új gépkocsi megvásárlásakor csak egy értékjegyet lehet felhasználni, ami összességében azt jelenti, csökkent a kedvezmény, hiszen az eddigi 2700 euró helyett az idén már csak 1500 eurós értékjegyet lehet felhasználni új autó vásárlására. A miniszter leszögezte, hogy továbbra is lehet értékesíteni az értékjegyeket, amelyek nem névre szólóak. Mint mondta, azért tanúsítanak rugalmasságot ezen a téren, mert a felmérések szerint a kereskedés tiltása esetén számos értékjegy felhasználatlan maradna. Vannak ugyanis olyan szegényebb megyék, ahol nagyon magas a 10 évnél idősebb autók aránya, de nincs kereslet új gépkocsik iránt, más gazdagabb megyékben viszont nagy a kereslet az új járművekre. A kormány ezért megadja a lehetőséget, hogy az értékjegy-tulajdonosok, akik nem kívánnak új gépkocsit vásárolni, eladhassák a papírokat olyanoknak, akik új jármű megvásárlásában érdekeltek. A tervek szerint hivatalosan április 22-én kezdődik a használt gépkocsikat begyűjtő cégek és az új járműveket forgalmazó társaságok kiválogatása, az értékjegyeket pedig május közepén kezdik kibocsátani. A kormány tavaly két részletben 171 millió lejt fordított erre a programra, ami 45 ezer használt gépkocsinak a forgalomból való kivonására volt elég. Tavaly országszerte 15 ezer új gépkocsit adtak el a roncsautó-program keretében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés