Késések miatt 1,3 milliárd eurót veszíthet Románia

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Mintegy 1,3 milliárd euró uniós támogatást veszíthet Románia bizonyos határidők be nem tartása miatt, ennek nyomán ráadásul az a kockázat is fennáll, hogy a kormánynak „saját zsebből” kell kifizetnie a tetemes összeget.

Kőrössy Andrea

2014. április 28., 17:042014. április 28., 17:04

Románia a finanszírozást még az Európai Unió 2007–2013-as költségvetési időszakában biztosított alapokból hívta le, az összegből megvalósítandó beruházásokat pedig 2015 végéig kellene befejezni az Európai Bizottság (EB) előírásai szerint, a kabinet számításai alapján azonban a projektek egy része csak a határidő után lesz kész.

A veszteség elkerülése érdekében a kormány még március végén elfogadott egy memorandumot a 2007–2013-as, valamint a 2014–2020-as uniós alapok hatékony lehívási és felhasználási stratégiájáról, ezt azonban hevesen bírálta Románia EU-s alapokért felelős minisztériuma, amely a dokumentum azonnali visszavonását kérte – sikertelenül.

A szaktárca értékelése szerint a stratégia „megvalósíthatatlan elképzeléseket, alulértékelt kockázatokat, gazdaságilag kivitelezhetetlen projekteket és a finanszírozás mértékét meghaladó beruházásokat” tartalmaz.

A kabinet ennek ellenére elfogadta a memorandumot, amely egyebek mellett új megvalósíthatósági tanulmányok elkészítését és a Marosvásárhely és Aranyosgyéres közötti 53 kilométeres sztrádaszakasz alig 12 hónapon belül történő megépítését írja elő.

A kormány emellett már 2015-ben elkezdené tizenegy olyan szakasz kivitelezését, amelyet a 2014–2020 költségvetési időszakban biztosított támogatásból építenének meg, így ezen projektek esetében is felhasználhatóak lennének a 2007 és 2013 között megpályázott uniós összegek.

Érdekesség, hogy a tizenegy szakasz között nem szerepel a sokat vitatott – és különösen a Dacia-gyár által igényelt – Nagyszeben–Piteşti-sztráda, amelyet a kormány korábbi ígéretei szerint már 2019 elején megnyitnának.

Az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR), valamint a közlekedésügyi projektekért felelős hatóság (AMPOST) által kezdeményezett memorandumból kiderült, hogy az EU 2007 és 2013 között összesen 1,99 milliárd euró támogatást biztosított Romániának, ebből az ország az elmúlt év végéig 708 millió eurót, a teljes összeg 35,6 százalékát hívta le.

A kormánynak így mindössze ez és a következő év áll rendelkezésére, hogy megpályázza a megmaradt 1,28 milliárd eurót, ellenkező esetben nemcsak elveszíti az összeget, hanem saját költségvetésből kell kifizetnie azokat a beruházásokat, amelyek már folyamatban vannak, de 2015 végéig nem zárulnak le.

A CNADNR memorandumba foglalt javaslata szerint ezt a kabinet úgy kerülheti el, hogy a már megkezdett sztrádaberuházásokat még jobban feldarabolja, azaz a kivitelezési szerződéseket az eddigiekhez képest kevesebb kilométerre köti meg.

Az Eugen Teodorovici által vezetett EU-s alapokért felelős minisztérium többek között azt kifogásolta, hogy a memorandum szerint alig egy év alatt megépítenék a Marosvásárhely–Aranyosgyéres-szakaszt: a szaktárca szerint a projekt nem valósítható meg ennyi idő alatt, ugyanakkor arra is felhívták a kormány figyelmét, hogy a szokatlanul rövid kivitelezési időszakra általában az Európai Bizottság sem bólint rá.

Épülhet a sztráda Gyalu és Magyarnádas között
Hamarosan elkezdik az észak-erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométeres szakaszának építését, a projektet két éven belül kell befejezni – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Remus Lăpuşan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kolozs megyei szervezetének elnöke.
Mint rámutatott: a munkálatok megkezdésére vonatkozó rendeletet már április 7-én aláírták. Lăpuşan elmondása szerint a beruházás értéke meghaladja a 258 millió lejt, ebből 6 millió lejbe került a tervek elkészítése. „A szükséges pénz megvan a projektre, az összeget már ebben az évben kiutalhatjuk. Már a tárgyalások is elkezdődtek az építőtelep kialakításáról, ez legfeljebb hat hónapot vehet igénybe a kivitelezővel kötött szerződés alapján. A Gyalu–Magyarnádas-szakaszt legkésőbb 2016. április 7-én megnyitjuk a forgalom számára” – magyarázta Remus Lăpuşan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés