Kemény fagy követi a hóvihart

Továbbra is a téli ítéletidő határozza meg a délkelet-romániai megyék életét, a további napokban pedig kemény fagy várható.

Balogh Levente

2014. december 30., 17:332014. december 30., 17:33

Bár a hétfői állapothoz képest – amikor három megyében vörös szintű hóviharriasztást rendeltek el – valamelyest enyhült a helyzet, kedd reggel még mindig 17 főutat zártak le a hófúvás miatt összesen kilenc megyében. Annak függvényében aztán, hogy milyen ütemben csitult a hófúvás, és milyen sebességgel sikerült megtisztítani őket, az útzárakat fokozatosan oldották fel.

Az erős havazás összesen két emberéletet követelt: miután egy fiatal Vaslui megyei nőhöz késve ért ki a behavazott út miatt a mentő, és ezért már nem lehetett megmenteni az életét, hétfőn este Tulcea megyében egy várandós nő halt meg a késve kiérkezett mentőautóban.

Egy másik, Bákó megyei állapotos nőt kedden a SMURD rohammentő-szolgálat helikopterével kellett kórházba szállítani, miután a mentőautó az útviszonyok miatt képtelen volt eljutni hozzá. Brăila megyében egy idős nőhöz kihívott mentőautó elakadt a hóban, a mentő személyzetének gyalog kellett folytatnia az útját, hogy ellássa a beteget.

A mentőegységeknek összesen közel ezerkétszáz személyt kellett kimenteniük a hó fogságában rekedt mintegy 600 gépkocsiból, miközben egyes településeken fennakadások voltak a közmű-szolgáltatásokban is. A Krassó-Szörény megyei Nándorhegyen keddre virradóra tízezren maradtak földgáz nélkül a mínusz 12 fokos fagyban, Brăila megyében pedig 59 településen szűnt meg a vízszolgáltatás.

Folytatódtak a komoly fennakadások a vasúti közlekedésben is: a hóátfúvások nyomán járhatatlanná vált vágányok miatt 21 vasúti járatot töröltek. A légi közlekedés sem volt zökkenőmentes. A hóeltakarítási és jégtelenítési munkálatok miatt a bukaresti repterekről 30 perces, illetve egy órás késéssel indultak a gépek.

Javult viszont a helyzet a Fekete-tenger partján, ahol ismét megnyitották a heves vihar miatt vasárnap este lezárt kikötőket.

A meteorológusok arra figyelmeztetnek: a havazás után kemény fagyok jönnek a következő három napban: Erdély keleti részében akár mínusz 26 fokra is süllyedhet a hőmérők higanyszála szilveszter éjszaka, de a következő napokban máshol is mínusz 10 fok körüli hőmérsékletre kell számítani.

A nappali hőmérséklet mínusz tíz és nulla fok között alakul. Nem csupán Romániában okoz gondot a kemény tél: hasonló problémákkal néznek szembe Bulgáriában, Macedóniában, észak-Olaszországban és Magyarország délkeleti részén is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés