
Az Alfa Kartell azt kéri az államelnöktől, írjon ki népszavazást, hogy az állampolgárok döntsenek, akarják-e a „gondoskodó (szociális) állam felszámolását”. Băsescu szerint sem a földek, sem a cégek nagy része nincs állami tulajdonban, így mindenki önmagáért felelős.
2010. december 12., 18:342010. december 12., 18:34
2011. január 06., 16:502011. január 06., 16:50
A Traian Băsescu államelnöknek címzett levelükben az Alfa Kartell tagjai azt írják, megállapították, államelnökként a jelenlegi kormány politikáját támogatja, és azt is, hogy folyamatosan elutasítják a valós társadalmi párbeszédet és a közös erőfeszítéseket, amelynek létezniük kellene a szociális partnerek között. „És ami a legsúlyosabb, megnyilvánulásaiban veszélyes parancsuralmi törekvéseket bizonyít. Az egyeduralkodó elve, aki úgy tartja, egymaga képes megoldani minden gondot, tipikusan diktatórikus.”
A szakszervezetesek azt üzenik az elnöknek, hogy bár úgy gondolja a szociális Európa nem megoldás és következtetésképpen Románia sem lehet szociális állam, az EU-s statisztikák azt bizonyítják, hogy Románia sokkal kevesebb pénzt szán szociális támogatásokra, mint más tagországok.
„Emlékeztetjük elnök úr, ha Románia nem lett volna szociális állam, akkor se ön, sem politikai partnerei nem részesülhettek volna ingyenes oktatásban, orvosi ellátásban, nem lett volna esélyük az életben és a társadalmi előmenetelre sem. Eltekint attól, hogy az államelnöknek a polgárok partnerének kell lennie és nem rabszolgák uralkodójának” – vélik a megfogalmazott levélben. Szerintük Románia egy olyan neoliberális politikát folytat, amellyel „rabszolgává változtatja a polgárokat” és a jelenlegi koalíció „modern rabszolgatartó társadalmat akar kialakítani és tökéletesíteni”.
Meglátásuk szerint az egyértelmű törvénykezés hiánya, a jelenlegi munkatörvénykönyv előírásainak be nem tartása, a törvények be nem tartásának igen enyhe büntetése oda vezetett, hogy a munkáltatók inkább helyben kifizetik a bírságokat, mintsem tiszteletben tartanák a munkavállalók jogait, vagy adófizetői kötelezettségeiket. A kormány szuper neoliberális politikájának másik következménye, hogy zárolták a minimálbér értékét, mert úgy gondolták, így új munkahelyeket teremthetnek.
Rákérdeztek, hogy miből következtet, hogy jelenleg 1 680 000 feketén dolgozó polgár létezik. „Honnan van önnek ez az adata? Megszámolta egyenként? Ha tudta, hogy ennyien dolgoznak feketén, miért nem javasolt valós intézkedéseket az adócsalás visszaszorítására? Miért nincs kellő jelentősége a munkafelügyelőségeknek, amelyet folyamatosan megtizedeltek az elmúlt két évben?”
Szerintük ez hamis politika. „Ma igen nagy az eltérés a munka termelékenységének növekedése és a minimálbér értéke között, amely értéke miatt lehetőséget teremt az állam becsapására és a munkavállalókat függővé teszi az állam szociális támogatásától” – állítja az Alfa Kartell vezetősége. Véleményük szerint a kormány csődös politikáját igazolja a jövő évi költségvetés tervezet is. A fizetések csökkentéséről és az áfa emelésérről kiderült, hogy „fölösleges áldozatvállalásra kényszerítették a lakosságot”. Állítják, bár a kormány nagy hanggal hirdeti, hogy a költségvetés kiegyensúlyozására törekszik, ezek az intézkedések nem értek célt. Véleményük szerint a költségvetési egyensúly hiánya fokozódott, az adók nőttek és a lakosság jelentős részét 2011-ben is áldozathozatalra kényszerítik.
„Mivel sem az ön választási programjában, sem a parlamenti választások programjában nem szerepelt a szociális állam felszámolása, az Alfa Kartell vezetősége arra kéri, írjon ki rögtön népszavazást, adjon lehetőséget a polgároknak, hogy meghatározzák jövőjüket” – zárják az államelnöknek írt levelet a szakszervezetesek.
Mindenki önmagáért, családjáért és közösségéért felelős
„Próbálják velem elhitetni elhitetni, hogy az állam minden polgáráért felelős, de szerinte ez nem igaz” – nyilatkozta Traian Băsescu az RMDSZ platform Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kongresszusán.
„Ez a média által minden reggel hirdetett kommunizmus, azaz, hogy az állam minden polgáráért felelős, ami nem igaz. Az államnak már nincsenek meg a kommunista erőforrásai” – tette hozzá Băsescu. Elmagyarázta, a kommunizmus idején, minden tulajdon az államé volt, minden jövedelem az államot illette, így az állam felelősséget vállalhatott minden polgáráért.
Az államelnök elmondta, a földek nincsenek az állam tulajdonában, továbbá a román gazdaság 70 százaléka is magáncégek kezében van. „Aki a kommunizmushoz való visszatérést akarja, a visszatérést, hogy egy politikai kormány irányítsa az életet, nem lehet a partnerünk, nekünk – a jobb-közép értékek képviselőinek –, akik az ember és nem az állam értékeit helyezik középpontba. Együtt kell elmagyaráznunk, hogy egy állam soha nem gondoskodhat minden polgáráról, nem ellenőrizheti minden polgára életét” – véli Băsescu. Az államelnök felszólított, minden polgár legyen felelős önmagáért, családjáért, közösségért.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!