
Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint törvényi alapra van szükség a Románia légterébe belépő orosz drónok ügyében, és Ukrajnával is egyeztetni kell a kérdésben – mondta kedden a News.ro beszámolója szerint a politikus.
2024. szeptember 10., 19:502024. szeptember 10., 19:50
2024. szeptember 10., 19:532024. szeptember 10., 19:53
Az RMDSZ államfőjelöltje a Digi24 hírtelevízió meghívottjaként úgy nyilatkozott:
„Azt, hogy miért nem történt meg eddig, tőlük kell megkérdezni, de szükség van erre” – idézte Kelemen Hunor televízióban elhangzott nyilatkozatát a News.ro.
Az MTI szemléje szerint Kelemen rámutatott: az elmúlt hétvégén nem először észleltek orosz drónt az ország légterében. A Fekete-tenger térsége jó ideje konfliktusövezet, ennek ellenére az illetékesek nem módosították az idevágó törvénykezést, pedig szerinte ez pár nap alatt végrehajtható. Az RMDSZ elnöke szerint
Aláhúzta: az államfőnek, kormányfőnek és a védelmi tárca vezetőjének a legfőbb feladata az emberek biztonságának szavatolása, és az államfőnek a hadsereg főparancsnokaként meg kell legyen a lehetősége, a szándéka és a képessége, hogy szavatolja az ország polgárainak biztonságát.
– jelentette ki Kelemen Hunor.
Úgy vélte, a román illetékeseknek Ukrajnával is egyeztetni kellene a kérdésben, mivel ez mindkét országnak érdeke. Aláhúzta: az általa vázolt megoldást rég meg kellett volna hozni, de nincs tudomása ilyen kezdeményezésről.
Az elmúlt hétvégén Románia légterében észlelt orosz drón és a Tulcea megyében megtalált drónmaradványok ügye politikai hullámokat vert.
A szaktárca illetékesei hétfőn orosz drón maradványaira bukkantak a Tulcea megyei Periprava település térségében, az ukrán határ közelében. Itt vasárnap becsapódási zónát azonosítottak, miután előző éjjel az orosz hadsereg Duna menti ukrán célpontokat támadott. Továbbá közölték: Caraorman település térségében is azonosítottak egy lehetséges becsapódási zónát, azt a területet is átvizsgálják.
A védelmi tárca ezt megelőző nap tudatta: vasárnapra virradóra orosz drónt észleltek Románia légterében, és hajnalban közel négy órán keresztül két román F-16-os vadászgép ellenőrizte és felügyelte a légteret.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
szóljon hozzá!