
Fotó: Veres Nándor
Kegyelmi év lesz az idei az állattartók számára, mivel még eltekintenek a legelőgazdálkodási tervektől, azaz kiadhatják a szubvenciót azon településeken is, ahol az önkormányzatnak még nem sikerült elkészíttetnie a kötelező kezelési tervet – fejtette ki Gabriel Leş, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) Szatmár megyei kirendeltségének vezetője.
2015. május 21., 11:262015. május 21., 11:26
A területalapú támogatást idén is a megszokott módon lehet majd igényelni, a különbség mindössze annyi, hogy most az állattartó egyesületeknek a kérelmeikhez kell mellékelniük egy határozatot azzal kapcsolatosan, hogy vállalják, hogy az előírásoknak megfelelően gazdálkodnak majd. A határozathoz kell csatolni egy olyan listát is, mely igazolja az egyesület összes tagjának a beleegyezését.
Eugeniu Avram Szatmár megyei prefektus egyébként igen hasznosnak ítélte, hogy a mezőgazdasági minisztérium a pluszdokumentumok révén lényegében kötelezte az állattartó egyesületek vezetőit arra, hogy alaposan tájékoztassák a tagságot a tevékenységekről és főképp a pénzügyekkel kapcsolatosan, a kormányhivatal vezetője szerint ugyanis számtalan állattulajdonos tett már nála panaszt az egyesületek működésének átláthatatlansága miatt.
Amint arról beszámoltunk, az állattartók attól féltek korábban, hogy idén elesnek a területalapú támogatástól, mivel eredetileg arról volt szó, hogy csakis ott adható ki a szubvenció, ahol a községi önkormányzat elkészítteti az igen költséges és alapos talajtani elemzést igénylő legelőgazdálkodási tervezetet, melyre a Szatmár megyei polgármesterek szerint a településeknek nem volt sem elég pénzük, sem kellő idejük, hisz a határidő 2014 novemberében járt le, míg a szükséges módszertan csak 2015 elején jelent meg.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!