
Fotó: Bodnár Arthur
Kedden lép hatályba Romániában a fogyasztóvédelmi hatóság rendelete, amely előírja a bankoknak, hogy a bankautomaták (ATM) képernyőin feltüntessék az ügyfél által igényelt tranzakció költségeit.
2015. március 02., 15:522015. március 02., 15:52
A rendelet értelmében az ügyfélnek még a művelet elvégzése előtt egyértelmű tájékoztatást kell kapnia az ATM képernyőjén arról, hogy az általa igényelt készpénzfelvételért, átutalásért, számlafizetésért vagy bármilyen más banki szolgáltatásért mekkora díjat számol fel a bank, hogy az információ ismeretében lehetősége legyen visszakozni – emlékeztet az MTI.
A fogyasztóvédelmi hatóság tavaly ősszel elfogadott rendelete az eredetileg közvitára bocsátott változatnál lényegesen kevesebb terhet ró a pénzintézetekre. A bankszövetség elérte, hogy a kezelési költséget a bankok százalékban adhassák meg, ne kelljen kiírniuk a pontos pénzösszeget, csak annak minimális szintjét.
A fogyasztóvédelmi hatóság eredetileg arra kötelezte volna a bankokat, hogy a konkurens pénzintézetek által kibocsátott kártyák esetében is feltüntessék a kártyahasználat – olykor jelentős eltéréseket mutató – költségeit, de a rendelet végleges szövege ezt már nem írja elő.
A más bank által kiadott kártya tulajdonosát az ATM-nek csak arra kell figyelmeztetnie, hogy nem saját bankja hálózatát használja, ezért számláját a két pénzintézet közötti megállapodás alapján fogják tranzakciós költségekkel terhelni.
Hasonlóképpen a bankok nyomására szabtak meg a rendeletben a tervezett kettő helyett négy hónapos hatályba lépési határidőt. A Digi 24 hírtelevízió azonban a napokban arról számolt be, hogy a négy hónap is kevés volt: a román piacon jelen lévő 40 bank közül csak egy vezette be a rendelet által előírt tájékoztatást bankautomatáin. A hírforrás megjegyzi, hogy a bankok 10 ezer lejes bírságot kockáztatnak, ha nem tesznek eleget a fogyasztóvédelmi előírásnak.
Romániában 46 millió bankkártyát bocsátottak ki a pénzintézetek, ezek közül 11 milliót használnak az ügyfelek.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!