
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Átadják a forgalomnak kedden délután a Szászsebes és Torda közötti autópálya kettes szakaszát – jelentette be hétfőn a szállításügyi miniszter. Másfél kilométeren forgalomkorlátozás lesz, csak egy sávon közlekedhetnek majd a járművek.
2021. november 29., 19:052021. november 29., 19:05
Sorin Grindeanu rámutatott, miután pénteken személyesen tájékozódott a helyszínen a Szászsebes és Torda közötti autópálya kettes szakaszának munkálatairól, hétfőn behívatta a minisztériumba a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) vezetőjét. Mint kiderült, már csak néhány kisebb tennivaló maradt hátra, így kedden átadhatják a forgalomnak az autópálya-szakaszt. Hozzátette,
Sajtótájékoztatóján a miniszter nyomatékosította, kedden átveszik a munkálatokat, szalagvágás azonban nem lesz, mert „most nincs helye az ünnepélyeskedésnek”.
Később a szaktárca közleményben megerősítette, hogy kedden megnyitják a sztrádaszakaszt a forgalom előtt. A tájékoztatás értelmében
A sztrádaszakaszt átadják a forgalomnak, ez azonban nem jelenti azt, hogy a vállalkozó mentesül a szerződésben foglalt többi munkálat elvégzése alól – hangsúlyozta a minisztérium. Bár a kivitelező késésben van, vállalta, hogy 2022 áprilisára befejez valamennyi munkálatot – írja az Agerpres hírügynökség.
A Szászsebes és Torda közötti A10-es autópálya 24 km hosszú kettes szakaszának megépítésére vonatkozó, hozzávetőlegesen 550 millió lej értékű szerződést 2014 novemberében írták alá az Aktor Rt. – Euroconstruct Trading Kft. társulással. A munkálatokat eredetileg 2016 októberére kellett volna befejeznie a kivitelezőnek, erre azonban mindmáig nem került sor, noha az összesen 70 km-es sztráda másik három szakaszán már lehet közlekedni, kettőt közülük még 2018 nyarán átadtak a forgalomnak. „Még most sincs szó a munkálatok átvételéről, csak elindul a forgalom a Gyulafehérvár és Nagyenyed közötti szakaszon” – szögezték le a közleményben.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
A jelenlegi információk szerint elhúzódó lehet az iráni konfliktus, ha az Amerikai Egyesült Államok meg akarja gyengíteni az iráni rezsimet, akkor hetekig tartó támadássorozatra van szükség – közölte Csicsmann László Közel-Kelet szakértő.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).
szóljon hozzá!