Már kedden, délelőtt tíz órától szavazhat a képviselőház az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által pénzmosással és okirat-hamisítással gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök mentelmi jogáról, miután hétfőn maga a kormányfő kérte az alsóház jogi bizottságának tagjaitól, hogy ne akadályozzák a folyamatot, és már keddre tűzzék ki a voksolást. A testület tagjai ezzel egyhangúlag egyetértettek.
2015. június 08., 20:172015. június 08., 20:17
2015. június 08., 20:182015. június 08., 20:18
A miniszterelnököt hétfő délután zárt ülésen hallgatta meg a testület. A bizottság kormánypárti többsége 18-7 arányban, egy tartózkodás mellett a bűnvádi eljárás elutasítására szavazott, álláspontja ugyanakkor nem kötelező érvényű; mindazonáltal, a parlamenti erőviszonyok ismeretében a parlamenti szavazás eredményeit is előrevetítheti.
Az ülésről kiszivárgott információk szerint Ponta arról beszélt: nem természetes, hogy egy miniszterelnöknek távoznia kelljen, amikor egy ügyész valamilyen gyanút fogalmaz meg ellene.
A bizottsági meghallgatás előtt a kormányfő pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) területi vezetői előtt ismét az igazságszolgáltatást támadta, azzal vádolva, hogy meg akarja dönteni a kormányt. Szerinte egy kormányt választások útján vagy parlamenti választással lehet meneszteni, nem pedig egy ügyész akciója révén.
Mint ismeretes, a DNA pénteken hozta nyilvánosságra, hogy bűnvádi eljárást indított Ponta ellen abban az ügyben, amelyben Dan Şova szociáldemokrata szenátor, Ponta korábbi üzlettársa ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt zajlik eljárás.
A miniszterelnököt okirat-hamisítással, valamint folytatólagosan elkövetett adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel gyanúsítják – mindezeket a DNA szerint még ügyvédként követte el.
A vádhatóság azzal gyanúsítja, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel Şova ügyvédi irodájától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaként más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. Emellett miniszterelnöki minőségében három rendbeli összeférhetetlenséggel is meggyanúsították.
Az ügyvédként, még 2007-ben, illetve 2008-ban elkövetett cselekedetekért nincs szükség arra, hogy a képviselőház jóváhagyja a bűnvádi eljárást, így az már be is indult.
Az összeférhetetlenségi ügyek miatt azonban már szükséges a képviselőház jóváhagyása, mivel azok a 2012 utáni időszakra vonatkoznak, amikor már miniszterelnök volt. A konkrét gyanú szerint összeférhetetlenségnek számít, hogy korábbi üzlettársát, Şovát három, azóta megalakult kormányában is miniszterré nevezte ki.
Mint ismeretes, Ponta nem hajlandó lemondani, mivel ártatlannak tartja magát, sőt azzal vádolta meg az ügyészséget, hogy „államcsínyt” akar elkövetni, és így akarja megdönteni a kormányt.
A bűnvádi eljárás jóváhagyásáról szóló szavazás titkos, a képviselők golyókkal szavaznak.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
szóljon hozzá!