
Fotó: Gecse Noémi
Idén nem szervezi meg az elmúlt két évben megrendezett november végi nagyszabású utcai tüntetését a Magyar Polgári Párt (MPP). Az alakulat döntését Biró Zsolt elnök a választási kampánnyal indokolja.
2016. november 24., 17:022016. november 24., 17:02
A 2014-es sepsiszentgyörgyi és a tavalyi csíkszeredai november végi utcai tüntetést az idén nem követi újabb tiltakozó akció a Magyar Polgári Párt részéről. Mint emlékezetes, tiltakozó akciójukkal az elmúlt években a polgáriak a Gyulafehérváron 1918-ban elfogadott kiáltványba foglaltakra kívánták felhívni a figyelmet. „Őseink földjén méltó körülmények között, nem másodrangú állampolgárként akarunk élni. Erre tettek ígéretet a Gyulafehérvári Nyilatkozatban román honfitársaink ősei, de az ott megfogalmazottak azóta is csak az ígéret szintjén maradtak” – ezzel a gondolattal szervezte a nagygyűlést az elmúlt esztendőkben a polgári párt, amelynek vezetői petíciót olvastak fel és juttattak el az ország elnökének és kormányfőjének.
Lapunk érdeklődésére a polgáriak elnöke, Biró Zsolt a választási kampánnyal indokolta a döntést, mondván, hogy annak kellős közepén nem szerencsés efféle tüntetéseket szervezni. „Egyébként tilos nagygyűlést szervezni, és hiába is próbálkoznánk más úton, a választási hatóság nem hinné el, hogy nem az MPP szervezte” – nyilatkozta a pártelnök. Biró szerint azonban a kampányban minden egyes alkalmat megragadnak ahhoz, hogy emlékeztessék a közvéleményt a románság 1918-as nyilatkozatára. Szerinte megtalálják a módját majd annak, miként tematizálják a Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglaltakat és a mindenkori román hatalom be nem tartott ígéreteit. Lehetséges, hogy szakmai konferenciákat is fognak szervezni, valószínűsítette az elnök.
Kérdésünkre, hogy a döntésükben nem játszott-e közre az is, hogy mind 2014-ben, mind 2015-ben kevesebben vonultak ki az utcára, mint amennyi tüntetőre az MPP számított, Biró Zsolt azt válaszolta, hogy a december elseje körüli időszak valóban nem kedvez a tömegdemonstrációknak, különösképpen a székelyföldi időjárási viszonyok közepette. Emlékeztetni kívánt, hogy Háromszék fővárosában ónos eső esett, Csíkban pedig a tüntetés reggelén még kotrógépek takarították el a havat a tapstérnek csúfolt központi városrészről.
„Idén a kampány szab gátat az utcai nagygyűlésnek, de a kampány is kínál remek lehetőséget arra, hogy elmondjuk, mit gondolunk 1918-ról, és mi fáj azóta is. A román honfitársainkban is tudatosítani szeretnénk, hogy 1918 egy olyan erkölcsi vállalás, amely mellett nem mehetnek el” – fejtette ki lapcsoportunknak Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt országos elnöke reméli, hogy az MPP és az RMDSZ közös programjában szereplő „gyulafehérvári fejezet” majd az ország alkotmányába is bekerül. „1918. december 1-jén Gyulafehérváron 100 ezer ember jelenlétében elfogadtak egy határozatot. 1990-ben Marosvásárhelyen 100 ember kérte azt számon! 100 év után ennek kell érvényt szereznünk!” – jelentette ki a polgári párt elnöke az RMDSZ kolozsvári kampányindító rendezvényén.
Az elmúlt években az MPP november végi utcai tiltakozó akciói során azt kérte, hogy a modern román állam alapdokumentumát – amely a kisebbségeknek is önállóságot és szabad nyelvhasználatot ígért – a politikum vegye figyelembe. A polgáriak hangsúlyozni kívánták, hogy amikor egy román politikus nemet mond az autonómiára, valójában a gyulafehérvári kiáltványra mond nemet.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!