Júliustól drágulhat a lakossági gáz

Áprilisban 1-3 százalékkal csökkenhet, júliustól viszont 6-7 százalékkal drágulhat a lakossági gáz ára – jelentette ki Nicolae Havrileţ, az energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) elnöke.

Rostás Szabolcs

2015. március 22., 16:532015. március 22., 16:53

A tisztviselő egy pénteki konferencián elmondta, áprilistól Románia már nem importál földgázt Oroszországtól, ezzel indokolható az esetleges árcsökkenés. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a lakossági gáz árát szabályozó hatályos kormányhatározat június végén lejár, így a bukaresti kormánynak július 1-től újabbat kell kibocsátania. Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint ennek a határozatnak tartalmaznia kell egy új liberalizálási ütemtervet is, miután a kormány a korábbi alkalmazását elhalasztotta, és a háztartási fogyasztók esetében két évvel meghosszabbította a határidőt, 2021. július 1-ig. Nicolae Havrileţ utalt arra, hogy a hatóságoknak erről tárgyalniuk kell a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság képviselőivel.

A Ponta-kormány február elején egyebek mellett a lakossági gázár növekedési üteme miatt nem állapodott meg az IMF által irányított nemzetközi hitelezői küldöttséggel. Ez volt sorozatban a második olyan felülvizsgálati látogatás, amelyen Bukarest és az IMF nem tudott közös nevezőre jutni. Romániában jelenleg 53,3 lej megawattóránként a gázenergia szabályozott ára. Havrileţ szerint a régi ütemterv szerint az árnak megawattóránként 119 lejre kellett volna emelkednie 2018-ig. Az új ütemtervben azonban azt akarják, hogy a felső határ ne haladja meg a megawattóránkénti 90 lejt, mert a szabad piacon ennyibe kerül a gáz, és nem akarják, hogy a szabályozott gáz ára a szabadpiaci fölé emelkedjen. Románia az ipari fogyasztók számára tavaly év végén liberalizálta a gáz árát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés