
Januártól 975 lejre, júliustól pedig 1050 lejre nőne jövőre a minimálbér a munkaügyi minisztérium honlapján szerdán közzétett tervezet értelmében.
2014. november 26., 15:042014. november 26., 15:04
Mint a dokumentumból kiderül, a kormány által garantált legkisebb jövedelem 1050 lejre növelése 1 471 356 munkavállalóra hatna pozitívan, amelyből 488 630-an a közszférában dolgoznak. A számítások szerint ugyanakkor az intézkedés jó hatással lenne a gazdaság növekedésére is, serkentené ugyanis a feketemunka visszaszorítását és az alkalmazásokat.
Negatívan hatna viszont a jövő évi állami költségvetésre, a becslések szerint 205 millió lejes lyukat ütne a büdzsén. Az érintettek szerint nem kimondottan jó hír a minimálbér emelése a magánszférában vállalkozók számára sem, növelniük kell ugyanis a bérköltségeiket, ami a termékek drágulásához is vezethet, csökkentve ezáltal a versenyképességet a külföldi piacokon.
Amint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet még az államfő-választási kampányban jelentette be, hogy 2015-ben két ízben is nő a minimálbér. Az intézkedéssel várhatóan számol majd a jövő évi állami költségvetés is, amelyet a kormány tagjainak közlése szerint a hét végéig dolgoznak ki, hogy a nemzetközi hitelezők Bukarestbe érkező küldöttségével egyeztetni tudjanak majd arról.
A dokumentumot várhatóan december 10-én vitatják meg a parlamentben, a kormány várakozásai szerint pedig december 19-éig a honatyák el is fogadják azt. Bár egyelőre nem sok részletet árult el a kormány a büdzsétervezetről, a bérek és más juttatások emelése, illetve a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékpontos csökkentése miatt sokan vélik úgy, hogy elkerülhetetlen lesz az adóemelés vagy az adóalap kiszélesítése.
A kormány tagjai viszont ezt cáfolják, Victor Ponta kormányfő szerdán is határozottan leszögezte, hogy jövőre nem lesz adóemelés. Hasonlóképpen nyilatkozott a hét elején Darius Vâlcov költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter, elmondása szerint azért nem kell majd adót emelniük, mivel nőni fog az adóbehajtás hatékonysága, s ezáltal pótolni tudják a kieső összegeket, amelyek – mint arról beszámoltunk – szakértői becslések között 15-17 milliárd lej körül alakulnak.
A Capital üzleti és pénzügyi hetilap eközben ismételten arra irányította rá a figyelmet, hogy a jövő évi költségvetés fő kihívása a nyugdíjak finanszírozása lesz. A nyugdíjjárulékok ugyanis több mint öt éve nem fedezik a kifizetendő összeget, amit így a büdzséből kell pótolni. A tb-csökkentés pedig csak tovább fogja mélyíteni a deficitet, főként olyan körülmények között, hogy tavaly például a negatív mérleget majdnem teljes egészében a nyugdíjak okozták, idézik fel a szakértők.
2013-ban a büdzsé hiánya 15,7 milliárd lej volt, eközben az állami költségvetésből 12,25 milliárd lejt utaltak át a nyugdíjalapba, a járulékok ugyanis a szükséges összeg alig kétharmadára voltak elegendőek.
A lap újságírója ugyanakkor emlékeztet, a tb-csökkentést üdvözölte az üzleti szféra, az intézkedés hozzájárulhat a munkahelyteremtéshez, azonban csak jövőre 5-6 milliárd lejes hiányt üt a költségvetésen, 17 milliárd lejre növelve a nyugdíjalap deficitjét. A kormány – bár az intézkedés már október elsejétől hatályos – máig nem nevezte meg, hogy miből fogja ezt a hiányt pótolni.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!