
Victor Pontának a bukaresti közszolgálati televíziónak adott interjújából is arra lehet következtetni, hogy egyetértés körvonalazódik a kormányzó Szociálliberális Unióban (USL) arról, hogy a jövő évi elnökválasztás első fordulójával kössék össze az alkotmánymódosító népszavazást.
2013. július 01., 18:562013. július 01., 18:56
Mint ismert, az USL eredetileg azt tervezte, hogy még ősszel lezárja az alkotmánymódosítási folyamatot, most azonban ennek halasztását fontolgatja, miután az alkotmánybíróság a múlt héten kimondta: csak egy év múlva alkalmazhatják a jelenlegi ötvenről harminc százalékra leszállított népszavazási küszöböt. A koalíció attól tart, hogy meghiúsulhat az alkotmánymódosítás, ha az azt szentesítő népszavazás érvénytelen lesz a jelenleg érvényben lévő, nehezen teljesíthető ötvenszázalékos küszöb miatt. Az alkotmányt ugyanis csak kétharmados parlamenti többséggel és érvényes népszavazással lehet módosítani.
A szociáldemokrata kormányfő a közszolgálati televíziónak vasárnap este, Pekingben adott interjújában úgy vélekedett: a „legértelmesebb” megoldás kivárni az egy évet és a 2014-es elnökválasztáshoz kötni a népszavazást. Ezt a lehetőséget eredetileg Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke vetette fel. „Jogászként nehezen értem, honnan származik ez az egy év, de politikai szempontból érthető a halasztás. Nos, majd megszervezzük a népszavazást, ha lejár ez az egyéves karantén” – kommentálta a helyzetet a miniszterelnök.
Különben a kétharmados parlamenti súllyal rendelkező USL törvényhozói olyan alkotmánymódosító szövegtervezetet dolgoztak ki, amely megnyirbálja az államfő hatáskörét és megerősíti a parlament szerepét. A tervezetről rendezett szavazást az ellenzék bojkottálta, az RMDSZ képviselője pedig tartózkodott. Vasile Blaga, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke hétfőn bejelentette: tájékoztatni fogják a Velencei Bizottságnak a napokban Bukarestbe érkező képviselőit a balliberálisok alkotmánytervezetében észlelt „hatalmi túlkapásokról”.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!