
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Már jövő héten elkezdődhet a tanügyi alkalmazottak koronavírus elleni oltása, az ezzel kapcsolatos döntést hétfőn hozza meg a COVID-19 elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) – közölte a tanügyminisztérium.
2021. február 21., 18:552021. február 21., 18:55
A szaktárca tájékoztatása szerint az oltásra való előjegyzéshez a tanfelügyelőségeknek és az egyetemeknek mielőbb el kell küldeniük a megyei közegészségügyi igazgatóságokhoz azoknak a tanügyi dolgozóknak a listáját, akik a számukra létrehozott oltóközpontokban szeretnék megkapni az oltást. A listákon korcsoportok szerint – 55 éven aluliak és 55 éven felüliek – kell feltüntetni a neveket.
„A folyamat hozzávetőlegesen egy hétig tart majd, a tanügyi alkalmazottak elsőbbségi oltását biztosító oltóközpontok helyszínei már ismertek” – áll a minisztérium közleményében, amelyet az Agerpres szemléz.
Ez idáig 42 ezer tanügyi dolgozó kapta meg a koronavírus elleni oltást, közülük 21 ezren a második dózist is. Ebben a számban nincsenek benne azok az egyetemi tanárok, akik az egészségügyben is dolgoznak, és ebben a minőségükben kapták meg az oltást.
Eddig 128 817 tanügyi alkalmazott regisztrált az oltási platformon – derül még ki a szaktárca közleményéből.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!