
Alkotmányellenesnek találta az alkotmánybíróság tegnap azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tette volna a polgármesterek és a megyei közgyűlési elnökök számára, hogy tagjai legyenek az önkormányzati tulajdonban lévő közhasznú társaságok igazgatótanácsának.
2015. június 10., 22:082015. június 10., 22:08
A jogszabályt Klaus Johannis küldte át alkotmányossági normakontrollra a taláros testületnek. Johannis emlékeztetett: ő maga is konfliktusba került a törvénnyel amiatt, hogy tagja volt a város polgármestereként a nagyszebeni csatornázási művek igazgatótanácsának, de esetében a legfelsőbb bíróság megállapította, hogy nem állt fenn összeférhetetlenség.
Johannis szerint azért nem megfelelő a módosítás, mert csupán egy részét rendezi a problémának, nincs átfogó, konkrét szabályozás az összeférhetetlenségi helyzetek pontos rögzítésére.
Eközben a gyulafehérvári táblabíróság szerdán alapfokon Johannisnak adott igazat abban a perben, amelyet az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) ellen indított. Az ANI szerint ugyanis Szeben elöljárójaként törvénytelenül ítélt oda egy önkormányzati megrendelést az általa vezetett Német Demokrata Fórum tulajdonában álló nyomdának.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!