Johannis: Verespatak örökségi jelkép

Facebook-bejegyzésben köszöntötte Klaus Johannis pénteken az erdélyi Verespatakot első írásos említésének 1884. évfordulója alkalmából: a román államfő a ciános bányaprojekt ellenzőit próbálta megnyugtatni. 

Hírösszefoglaló

2015. február 08., 20:282015. február 08., 20:28

A települést védő Alburnus Maior Egyesület a napokban azt kifogásolta, hogy Johannis a kormány és a beruházó közti tárgyalások újrakezdését szorgalmazta.

A civil szervezet arra emlékeztette az államfőt, hogy a választási kampányban még azt mondta, nem érthet egyet egy olyan technológiával, amely katasztrófákhoz vezethet. Ehhez képest pedig megválasztása után „optimizmust sugárzó” megnyilatkozásával próbál felszínen tartani „egy életképtelen és törvénytelen” beruházási tervet.

Az Alburnus Maior február hatodikát, a település első írásos említésének napját Verespatak napjává nyilvánította, amikor kiállításokkal és kulturális programokkal igyekszik felhívni az országos és nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy a római kori településen értékes kulturális, természeti és ipartörténeti örökséget veszélyeztetne a külszíni bányászat.

Az államfő a bányaprojekt ellenzői felé tett gesztust azáltal, hogy ezen az általuk meghonosított nem hivatalos ünnepen köszöntötte az erdélyi települést. „Verespatak kulturális és természeti örökségünk jelképévé vált. A település nevében olyan közösségi mozgalom indult, amelyről elmondható, hogy hegyeket képes megmozgatni” – írta Johannis.

Hozzátette: a település jövőjét az európai környezetvédelmi szabványok és az örökségvédelmi törvények betartásával kell megtervezni, de azoknak a szakembereknek a véleményét is meg kell hallgatni, akik hozzájárulhatnak a térség gazdasági újjáélesztéséhez.

A verespataki ciántechnológiás aranybánya megnyitását tervező kanadai Gabriel Resources vállalat január közepén levélben fordult az államfőhöz és Victor Ponta miniszterelnökhöz, sürgetve a tárgyalások újrakezdését a bányaprojekt elindításáról. A cég kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben nemzetközi kereskedelmi bírósághoz folyamodik, és kártérítést követel.

Mint ismeretes, a Gabriel Resources romániai leányvállalatán, a Roşia Montană Gold Corporationon keresztül 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni Verespatakon a vitatott ciántechnológia alkalmazásával. A vállalat immár több mint másfél évtizede próbálja megszerezni a kitermelési engedélyt, sikertelenül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés