
A rendszerváltozás óta eltelt negyed évszázad átmeneti korszaka, az intézményépítés és kísérletezés időszaka után a román demokrácia új korszakába kell lépni – jelentette ki szerdán Klaus Johannis román elnök, miután a választási reformról konzultált a parlamenti pártokkal Bukarestben.
2015. január 29., 14:472015. január 29., 14:47
Az államfő közölte: abban állapodott meg a parlamenti pártokkal, hogy a jövő héten kezdődő tavaszi ülésszak végéig a parlament kidolgozza és megszavazza az új – helyhatósági és parlamenti – választási törvényeket, illetve új párttörvényt és pártfinanszírozási törvényt fogad el.
Johannis nem közölt részleteket arról, sikerült-e az említett jogszabályok elvi kérdéseiben konszenzust kialakítani, csak annyit mondott: úgy fogják „átszabni a rendszert”, hogy növekedjék a polgárok bizalma a demokratikus intézmények iránt.
Vegyes, arányos választási rendszert akar az RMDSZ
Az RMDSZ egyetért azzal, hogy vegyes, az arányosságot tiszteletben tartó választási rendszer legyen, kétkamarás parlamenttel, amelyben 300 képviselő és 100 szenátor van – mondta szerdán Kelemen Hunor, a szövetség elnöke azon találkozó után, amelyre Klaus Johannis államfő hívta a parlamenti pártokat.
Rámutatott: konzultációi azt célozták, hogy egy tartós jogszabályi keret szülessen, amely nemcsak a képviselet legitimitását, hanem hatékonyságát is biztosítja. „Tartós intézményekre, olyan törvényekre van szükség, amelyek túlélik a választási ciklusokat” – magyarázta az elnök.
Kifejtette: fontos elv a részvétel, de nemcsak a külföldön élők számára kell lehetővé tenni, hogy élhessenek választójogukkal. A választási törvények mellett olyan párttörvényre is szükség van, amely a polgárokat a közügyekben való részvételre bátorítja.
Úgy vélekedett, az embereket csak úgy lehet közelebb hozni a politikához, ha átláthatóvá válik a pártok működése, és elszámolnak finanszírozásukkal.
Az elnök szerint a konzultáció során minden párt késznek mutatkozott arra, hogy felgyorsítsák a meggyanúsított képviselők és szenátorok kiadását az igazságszolgáltatásnak. Johannis úgy vélte, semmi akadálya annak, hogy a parlament már a közeljövőben egyszerűsítse az erre vonatkozó szabályozást.
Mint mondta: ez fontos jelzés lehet Brüsszel felé is, miután az Európai Bizottság szerdán közzétett jelentése elmarasztalta a bukaresti parlamentet, amiért – a mentesség feloldásához való hozzájárulás elutasításával vagy annak megtagadásával – akadályozza a korrupcióval gyanúsított politikusok felelősségre vonását.
Romániában 2016 nyarán rendeznek önkormányzati, őszén pedig parlamenti választást: az új választási törvényeket legalább egy évvel a voksolás előtt hatályba akarják léptetni.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!