
Fotó: Presidency.ro
Klaus Johannis román államfő a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé az országban kialakult válságért, és a PSD-től vár megoldást – derült ki abból a beszédből, amelyet alkotmányos jogaival élve az elnök a parlamenthez intézett kedden.
2017. február 07., 15:322017. február 07., 15:32
2017. február 07., 15:542017. február 07., 15:54
Úgy értékelte, hogy az ország válságban van, több százezer ember tüntet, a nemzet elégedetlen. Az elnök szerint a PSD decemberi választási sikere után furcsa „kamikaze-stratégiával” frontális összeütközésbe került a társadalom jelentős részével. Johannis szerint joggal háborította fel a tüntetőket az, hogy választási győzelme után a PSD az ország érdekeivel szemben „fontosabbnak tartotta néhány korrupt politikus érdekeit”.
„A kialakult helyzetben a vitatott rendelet hatálytalanítása és egy miniszter kínkeserves leváltása kevés, előrehozott választások kiírása pedig túl sok” – jelentette ki az államfő. Tagadta, hogy ne ismerné el a választások eredményét, és a legitim kormány megdöntésének szándéka vezérelné. Hozzátette: a PSD-nek, miután megnyerte a választásokat, kormányoznia kell, de nem „akárhogy”.
„Romániának erős kormányra van szüksége, nem olyanra, amely félénken végrehajtja a párttól érkező parancsokat. Olyan kormányra, amely átláthatóan, hitelesen, nappal dolgozik, nem titokban, éjszaka” – jelentette ki az államfő. Felszólította a kormánytöbbséget, hogy tartsa be ígéreteit, amelyekkel megnyerte a választásokat, ne sodorja veszélybe Románia felfelé ívelő gazdasági mutatóit, ne okozzon csalódást Románia külföldi partnereinek. Ha a PSD nem oldja meg sürgősen a helyzetet, maga kezdeményez konzultációkat a lehetséges megoldások feltérképezésére – jelentette be az államfő.
„A románságnak választania kell, hogy egy erős, virágzó, független igazságszolgáltatással rendelkező jogállamot akar-e, erős parlamenttel, hatékony kormánnyal, vagy egy megvetett, gyenge nemzet akar-e lenni, amely mindent kockára tesz, hogy néhány bajba jutott politikust megmentsen. Vajon megéri Romániát feláldozni néhány politikusért?” – tette fel a kérdést az államfő, rámutatva, ezért döntött úgy, hogy népszavazást ír ki a korrupcióellenes harc folytatásáról.
Johannis csodálatosnak nevezte azt a pillanatot, amikor a kormány székháza előtt tüntető százezrek telefonjukkal világítva „visszahozták a fényt az utcára, mikor a politikusok megpróbálták a demokráciát sötét folyosókba vezetni”, és felhívta a figyelmet arra, hogy a demokrácia sohasem magától értetődő, azt „naponta meg kell védeni” ahhoz, hogy életben maradjon.
Johannis gratulált azoknak a szülőknek, akik egy valódi „demokrácialeckére” kivitték gyerekeiket a kormányszékház előtti térre tüntetni. „Tartsuk életben a demokráciát és tisztán az országot – szó szerint és átvitt értelemben is – az utánunk jövő nemzedékek számára” – zárta beszédét Johannis.
A PSD-frakció sértésként értékelte a elnök beszédét, és kivonult a teremből, amikor Johannis a pártot tette felelőssé a válságért. Sorin Grindeanu miniszterelnök nem vett részt a parlament ülésén, elmondása szerint azért, mert nem is kapott meghívót a kétkamarás parlament házelnökeitől.
Călin Popesscu Tăriceanu szenátusi elnök, a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE elnöke csalódottan nyilatkozott az államfő beszéde után, rámutatva, hogy nem kioktatást, hanem békítő üzenetet várt volna tőle.
Liviu Dragnea, a képviselőház és a PSD elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy az elnök – nézete szerint – a nemzet egységének helyreállítása helyett „megosztó, részrehajló” beszédet mondott. Üdvözölte ugyanakkor, hogy az államfő nem akar előrehozott választásokat, és erős kormányt szeretne. Dragnea szerint ezt úgy érheti el, ha „békén hagyja” a kormányt.
Az egy hónapja beiktatott Grindeanu-kormány ellen a jobbközép ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett be, amelyről szerdán szavaz a bukaresti törvényhozás.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!